Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátom teljesen megváltozott, mit tegyek?
A párommal egy éve vagyunk együtt, de az utóbbi két hónapban teljesen felhős a viszonyunk.A barátom egy egyesületnél kosarazik,és nagyon szeret meccseken résztvenni a csapatával,szinte beutazzák egész Magyarországot.A probléma az,hogy az utóbbi két hónapban teljesen máshogy viselkedik velem(azaz régebb óta,de most kezdtem neki hangot adni) és már odáig jutottunk,hogy a szakítás szélén állunk.Én tudom,hogy a kosárlabdatársai,edzői nincsenek rá jó hatással,és a viselkedésén is néha észrevehető hogy meg akar nekik felelni,de engem ezzel teljesen megbánt.Folyamatosan.Nem törődik már úgy velem,és milliószor leültem vele beszélni,semmi sem hat rá.Ha szeretne,nem kellene gondolnia az érzéseimre?Én egy évig folyamatosan támogattam őt mindenben,néztem az érdekeit,a hibát mind megbocsátottam,hiszen mindenkinek vannak,de ez már túlzás.A legjobban azzal bántott meg hogy kijelentette hogy ő miattam semmiképpen sem hagyja abba a versenyzést.Szerintetek mit tegyek?Hogy tudnám megmutatni neki hogy fáj amit tesz velem?Hosszútávra tervezett velem és én is vele,ő a legfontosabb személy a számomra.
(Elnézést már egyszer kiírtam de hátha így több segítséget kaphatok)
Szamit, ki mit mond itt? Nyilvanvalo hogy a baratodnak a kosarlabda az elso, te csak utana kovetkezel. Ha neked ez igy megfelel akkor fogadd el.
Ha nem felel meg akkor vagy szakits vele, vagy maradj vele es kezd el sajnalni magad amiert kihasznalnak. Nem nagyon van mas lehetoseg.
Szerintem ez tök normális, hogy nem hagyná abba a kosárlabdázást senki kedvéért. Miért is kellene? Te abbahagynád azt amit nagyon szeretsz egy pasi kedvéért?
Ha szereted akkor így fogadd el, ez vele jár. Egyébként nem értem, mi a konkrét problémád? Az hogy sokat van kosáredzésen meg sokat utazgat? Mi az a viselkedés amivel megbánt?
Igaza van,ne állítsd választás elé,hogy vagy te,vagy a kosárlabda.
Üljetek le,beszéljétek meg,kinek mi baja,ha nem megy,nem kell erőltetni.
Pont az nem derül ki az egész kérdésből ami a lényeg lenne, hogy most mivel bánt meg ennyire.
Nyilván ha versenyszerűen sportol, szereti csinálni, így persze hogy nem szeretné abbahagyni, miért is tenné..? De szerintem ez nem feltétlenül jelenti az, hogy téged ne szeretne eléggé. Sőt annyiban meg tudom érteni, hogy ő most nagy reményeket fűz ehhez a dologhoz, valószínű ebben látja a jövőjét, és most szerintem ha maga az Atyaúristen mondaná neki, akkor se mondana le róla. De! Ennek nem kéne feltétlenül azt jelentenie, hogy téged teljesen elhanyagol, vagy nem foglalkozik veled, stb. Ha ezt teszi veled, akkor jogos a reakciód, de ha ő próbálja megteremteni a középutat, csak te még többet szeretnél belőle magadnak, akkor viszont neked kell magadba nézned, vagy kitalálni valamilyen kompromisszumot, hogy mindkettőtöknek jó legyen. Csak ugye jó lenne tudni, hogy mégis mi miatt álltok úgy, ahogy, mert így nem tudjuk eldönteni, hogy most csak te reagálod túl, vagy tényleg nagy a baj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!