Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Help, nem tudom, mit kéne tennem? Menjek vagy maradjak? (hosszú)
Az a helyzet, hogy van egy fiú, akivel jelenleg kavarok, de hosszú a történetünk, ugyanis kb egy éve ismerjük egymást. Egy éve találkozgattunk, de utána külön kezdtek ágazni az útjaink, mindkettőnknek lett egy kis kitérő az életáben, mással jártunk. MIután decemberben szakítottunk az exemmel, és ő is előtte az barátnőjével, megint elkezdtünk beszélgetni, azóta találkozgatunk, lassan fél éve.
Sokkal szorosabb lett a viszonyunk, volt csókolózás is. Külsőre nem rossz, de azért nem is egy álompasi. Nagyon rednes, hűséges(!), képes rám várni. Ugyanis nekem most tavasszal elég sok udvarlóm lett, és közülük az egyikbe nagyon reménykedtem, hogy hátha összejüön a dolog, és egészen addig nem akartam vele összejönni, amíg nem lesz biztos ez a másik fiú, hogy akkor lesz-e belőle valami vagy se. Nem lett amúgy. Most egyelőre "várakozási időt" kértem tőle, mielőtt összejönnénk, mert nem tudom, mit szeretnék. Nagyon rendes ez a fiú, aranmyos, megértő, viszonylag okos és tanult, hűséges, ő az első fiú akiben kb bízom, bármiről tudok vele beszélgetni, nincsenek tabuk, és nagyon szeret engem, ezt érzem. Sokat törődik velem. KOmoly is, olyan, akit pl el tudnék képzelni a leendő férjemnek és a gyerekeim apjának.
Viszont a másik bökkenő, hogy anya nem tud erről az egészről, nem azért, mert bármi titok lenne benne, de valahogy így alakult, hogy nem mondtam el, pedig mindent meg szoktam vele osztani. Nyomaszt az, hogvy titkolózom anya előtt, nyomaszt az egész, hogy ezzel a fiúval a járás határán vagyunk. Úgy vagyok vele, hogy elmondani már késő,. mert a kapcsolat eléggé előre haladt, és nyilván leesne neki, hogy nem most találkoztunk először. Anya az ilyenekre nagyon érzékeny, ha utólag tud meg valamiről és nem szeretném jelnleg anyát ezzel terhelni, ugyanis most van válófélben apától és nem akarok még én is feszült helyzetet kettőnk között.
Ami ezzel a fiúval kapcsolatban zavar, hogy kicsit unalmasnak találom, néha jó érzés, de általában idegesít, hogy kicsit töketlen, én irányítom a dolgokat, tanul, vannak elméleti céljai, de kicsit mégse tesz értük semmit, kicsit teng-leng az életben, nem vesz komolyan semmit. Unalmasak a vele való találkozások, sokszoir nézem az órát, hogy még mennyi van vissza.
DE FÉLEK. És ez a baj. Félek, hogyha vele vége, magányos maradok, és az az ember, aki mondig ott volt nekem, most eltűnik. Említettem, hogy siok volt az udvarlóm, de a sok elfoglaltságom miatt ezek elkoptak, egyedül a jelenlegi maradt meg. Félek, hogy egyedül maradok és az önbizalmam újra vissza fog zuhanni.
Úgy érzem, az lenne a helyes, ha elmondanám neki őszintén az érzéseimet. Egyszerűen nem éltem ki magam 18 éves létemre, egyelőre még arra várok, hogy eljöjjön az igazi, az igazi szerelem (ha egyáltalán van ilyen?), és kicsit függetlenül flörtölgetni, randizgatni és ilyenek. Efgy olyan pasival, akiért tényleg rajongok. Visdzont ez kockázatokkal jár. Nem tudom, feladjam-e ezt a jelenlegi biztos pontomatt azért, hogy pár évig keresgéljem még az IGAZIT? Megéri-e? Nem fogom-e megbánni? Nem tudom, mit tegyek, ráadásul ebben még az is nehezítő faktor, hogy anya se tud róla. Mit tennétek a helyemben? Mit kéne csinálnom?
Tudom, kicsit komolytalannak tűnhet ez az egész, de szerintem mindenkinek van az életében ilyen szakasza, amikor több lehetőség között vacilál és nem tudja, mi lenne a helyes. Szóval ne szóélljatok le érte. Köszönöm a segítő válaszokat! Mit tennétek a helyemben?
Bocsánat, hogy hosszú lett, megpróbáltam bekezdésekbe szedni.
"Szakíts" vele, nem szereted. Nézed az órát, hogy mikor váltok már el...?! Ehh. Neked más kell, ő mást érdemel. Nem élted ki magad. Félsz, hogy TE egyedül maradsz. Lehet, kicsit önző vagy. Nem biztos, ez jött le, nem akarlak megbántani. Hagyd ott, éld az életed a kisebb randikkal, szerezz tapasztalatot. Hisz' ezt akarod, nem? Neki meg add meg a lehetőséget, hogy találjon egy hosszútávú kapcsolatot, mivel gondolom, neki meg ez kell.
Üdv
Egyetértek az elsővel.
Csak azért váratni és talomba tartani, mert nem akarsz akarsz egyedül lenni, önző dolog. Pont nem érdemli meg, ha tényleg ennyire jó hozzád. Nekem életem első kapcsolata 18 évesen, sőt majdnem 19 volt, mégsem estem kétségbe.
Szerelmes egyértelműen nem vagy.
Voltam pont ilyen helyzetben. Én véget vetettem neki. A srác akkor összetört, de utána talpra állt, lett barátnője. Ezzel te is csak elveszed tőle a lehetőséget, hogy valaki majd viszontszereti.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!