Mit tegyek egy ilyen helyzetben?

A helyzetem a következő: januárban ismertem meg egy fiút, akivel azóta "kapcsolatban" vagyok. Azért írom idézőjelben, mert a kezdetektől távkapcsolatban élünk, ami kb ezer km távolságot jelent. Az összeköltözés a munkánk miatt egyelőre nem lehetséges, én szívesen kimennék később, de tanulnom kell még az idegen nyelvet hozzá. Kezdetben kezelhetőnek tünt a helyzet, egyikőnk sem kapcsolatfüggő és a kommunikáció is jól ment. Szerintem ez az alapja a távkapcsolatnak, hogy meglegyen a rendszeres kommunik

áció, hogy a felek tudjanak egymásban bízni. Ez eleinte ment, sokat voltunk egymásnál is. Az utóbbi időben azonban minden megváltozott. CSökkent az érdeklődése az irányomban, egyre kevesebbet keres. PErsze, ez is benne volt a pakliban kezdetektől, hogy bármelyikünk talál mást. Én mindig csak annyit kértem tőle, hogy legyen velem őszinte, mert ez egy nehéz helyzet. Többször rákérdeztem, hogy mi van, hagyjuk inkább. Mindig valami kitérő választ adott: sok a munka, nem ér rá, itt vol, ott volt, és egyébként sem az a típus, aki állandóan írogat. Persze... A baj nem is itt van, én sem vagyok halálosan szerelmes, el tudom fogadni ezt a helyzetet is. A legutóbbi ilyen beszélgetés után kicsit javuló tendenciát mutatott a helyzet, keresett, megbeszéltük, hogy pár hét múlva jön, és állítólag a jegyet is lefoglalta. Azóta megint napok óta semmi, egyáltalán nem írt. Én kérdeztem tőle valamit, arra sem válaszolt, pedig látom, be van lépve. Bénának érzem már a helyzetet, és inkább hagynám. Arra gondoltam, hogy egyszerüen törlöm azt a csevegőappot, amin kommunikálunk, de azt meg én nem tartom tisztességesnek. Most írjam meg sokadjára, hogy ez így nem ok, és inkább hagyjuk? Arra meg jön, a jajj, ne már, de hát hiányzol, csak ez van, az van. Unom. Az a bajom, hogy ha nem mondjuk ki, hogy viszlát, akkor bennem lezáratlan marad, és azt sem akarom, hogy ő egy ilyen polcról levehető játéknak gondoljon, aki, ha eszébe jut, akkor előveheti játszani. Nem, nekem ez nem kell. Mit csináljak?