Merjek még hinni? Ti mit tennétek/tettetek hasonló helyzetben?

27 éves nő vagyok, párommal 5 éve vagyunk együtt, 4 éve együtt is élünk. Én úgy érzem, gondolom, szeretjük, tiszteljük egymást, bár a 5 év alatt egyszer már külön mentünk, akkor ő elbizonytalanodott, de hamar vissza találtunk egymáshoz. Mi a kapcsolat eleje óta közösen tervezünk, kb. egy évvel ezelőtt beszéltük meg, hogy 1-másfél éven belül jöhet a baba, nagyobb lakásba költözünk, stb. Én már vágyom gyermekre, ő nem nagyon beszél erről, de ha szóba kerül, akkor nem kér időhúzást, úgy érzem sőt azt mondja szeretne ő is. Amiért írok most az az, hogy neki hirtelen megváltozott a viselkedése, alig van itthon, sokat dolgozik, sexuálisan nem közeledik hozzám. Ez már tart jó ideje, már hónapok óta, de betudtam annak hogy tényleg rengeteget kell dolgoznia, lakáscsere, babavállalás előtt állunk. Most azonban egyik este azzal fogadott, hogy elbizonytalanodott, nem érzi, hogy szeretne, nem tudja hogyan tovább. Nem szakított, nem szakítottunk, próbáljuk megmenteni ezt a kapcsolatot, de sexuálisan nem tért vissza hozzám, távol érzem magamtól, viszont ha már konkrétan rákérdezek, szakítsunk-e, akkor ölel, csókol, elmondja hogy szeret és nem akar elveszíteni. Nem tudom mivel tennék jót, erőltessem-e, hogy igenis szánjon énrám időt, beszéljük át, jöjjön haza előbb, bújjunk össze meg ilyenek....................... vagy hagyjam el és ha szeret engem választ. Soha nem voltam ilyen helyzetben, nem értem mit akar, azt mondja szeret, nem akar elveszíteni, de a tettei?? Nem tudom milyen tanácsot várok, nem tudom tud-e ebben idegen tanácsot adni, de a barátoknak, családnak még nem mertem szólni erről, ha sikerül és kitartunk egymás mellett, nem akarom, hogy őt vagy akár engem támadjanak. Ha valaki volt hasonló helyzetben kérem, hogy írja meg mi a megoldás, már attól félek, egyszer csak szó nélkül lép le vagy ami talán rosszabb kényelemből marad mellettem. Kérdezem, de nem mondja el mi a baj, én pedig próbálok tenni, maxiumon lenni, de kevés vagyok én ehhez. Korábban készültünk ki külföldre, nem mertük bevállalni, az is eszembe jutott, hogy ezt bánta meg, hogy ez kimaradt. Egyszerűen nincs más ötletem. Rákérdeztem erre is, az "Uramisten dehogy" válaszon kívül ://///