Nőket kérdeznem, hogy olyanok akik 6-7év után szakítottak a párjukkal, volt-e olyan hogy újra összejöttek-e valamikor? Ez mennyi idő múlva történt? Tudták-e folytatni, és meddig?

Es amikor kepesek vagyunk elengedni a masikat.

Amugy nalunk en szakitottam 8 ev utan, es nincs az az isten, hogy visszamenjek hozza.

Azert szakitottam, mert tudtam, hogy ennek vege.

Egyetlen mondatombol a korulmenyek ismerete nelkul megallapitottad, hogy en vagyok a hibas, gratulalok!

No comment.

Ironizaltam csak. Vegtelenul ostoban gondolkodsz, ha nem jut eszedbe, hogy valaki talan akkor adja fel a dolgokat amikor mar mindent megprobalt, amikor 4 evig azon faradozott, hogy megmentse a hazassagat, de a ferj csak a sajat kis nyomoraval volt elfoglalva.

De sajnos, azt hiszem, mondhatok barmit, nem szamit, hiszen egy rossz no vagyok, aki nem akart labtorlokent leleni 30-40 evet.

Mindegy.

Kérdező, ne haragudj, hogy belekotyogok, nekem még nincs ilyen jellegű tapasztalatom a saját bőrömön, DE most nagyon nincs igazad.

Aki mindent megpróbál és mégis szakít, annak nyomós oka van, és nem hibáztatható semmiért.

Egy nagynéném férje alkoholista lett és agresszív, feltételezem, próbálta a nagynéném megmenteni a házasságot, meg a férjét, mert nem azonnal adta be a válást, de fel kellett adnia, és két lányukat megpróbálni egyedül felnevelni. De bár hamarabb vált volna, mert a férj problémája miatt a két lány egész életükre kiható pszichés sérüléseket szerzett apjuk agressziója miatt, és többé-kevésbé önállótlan felnőttek lettek, egyikük jóformán gondnokságra szorul.

Nem volt ez látható a házasság előtt, az évek alatt történt valami a férj életében (talán munka terén), ami miatt az italhoz menekült.

Nos, én ezt a pasit a nagynéném helyében azonnal otthagytam volna, amint rám vagy a gyerekekre emeli a kezét.

Kérdező, elegendő indok a szakításra az, ha már nem vagy boldog a párod mellett és semmivel nem tudod ezt az érzést megváltoztatni, akárhogy igyekszel. Engem is hagytak el (én nő vagyok), fájt, tudom, milyen, de miután elmúlt a sértettség érzése, már láttam, hogy így volt a legjobb. Nem azért, mert bármelyikünk is elrontott bármit, de addig tartott a közös utunk, és kész. Az egyik ilyen embernél igazából még szerencsésnek is tartom magam, mert utánam se maradt hű, amíg követni tudtam az eseményeket, szóval igazából jobb így, mert fájdalmas lett volna évekkel később házasságban. A másik embernél barátoknak jobbak voltunk, mint társnak, és örülök, hogy boldog azzal, aki utánam jött.

Ismerek olyanokat is, akik fiatalon hülyék voltak, de szerették egymást, viszont csak évekkel később találtak újból egymásra, mikor már mindkettőjük túl volt egy váláson és gyerekeik voltak mástól. Másodszorra már jobban működött, azóta is, ha jól tudom.

Egy valamit jegyezz meg, semmit se lehet erőltetni. Két ember vagy összetartozik vagy nem, és nem számít az idő, és az se, hogy hivatalosan összekötötték-e az életüket vagy nem, mert nem a papír vagy a szertartás dönti el, hogy összetartozol-e valakivel vagy nem.