Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Honnan lehet tudni, hogy már túl vagy az exen?
Mikor szakítottunk (kb 1 hónapja) akkor olyan 2 héten keresztül depressziós voltam, azt sem tudtam, hogy fogok nélküle élni, folyton sírtam stb...
Utána az elkövetkezendő 1-2 hétben már kevesebbet sírtam, néha már egész jól éreztem magam (ha nem gondoltam rá), de még akkor is olyan voltam, mint egy zombi.
Most hétvégén beszéltünk, felhívtam mert már hiányzott, és kiderült h vmi csaj rámászott. Na ekkor kb úgy éreztem magam, mint a szakításunk után (pedig a beszélgetés előtt már egész jól voltam), tegnapelőtt és tegnap is végigbőgtem a napot. De ma már semmi bajom nem volt, vidám voltam meg ilyenek. Ha most nem beszélnék vele egy jó ideig (márpedig most tényleg elterveztem h semmiképp nem keresem ezek után) és nem gondolnék rá, túl tudnék rajta lenni, vagy ez csak ideiglenes állapot, és 1-2 hét múlva megint elkezd hiányozni? Továbbá szerintetek, ha már úgy érzem h teljesen túlvagyok rajta, akkor se keressem inkább, vagy akkor már baráti szinten beszélhetnénk? Csak mert félek h ha megint mond vmi csajozós témát, akkor ismét feltörnek bennem a régi érzések.. A normális válaszokat köszönöm!
1. válaszoló: Sajnálom! :( Remélem hamar sikerül jobban lenned és kiheverned... Köszi a választ!
2. válaszoló: Ha nem szerettem volna, miért sírtam volna annyit? Meg miért hiányzik még a mai napig? Nem értem, hogy ezt miből következtetted ki.
3/3
Még nem sírtál, úgy Isten igazából. Örülj neki.
Azért írja, hogy benne sem voltál teljesen, mert arról pl. gőzöd sincs milyen az amikor még utólag ott aláz meg ahol tud. Ti ezek szerint jóban vagytok. Másik: 1 hónap telt el ezek szerint, ez semmi, és már azt kérded mikor lesz jobb? és egy éve nem tudok túllépni valakin, és tényleg nem tudom mennyire szerethetted ha már 1 hónap után javulást vártál. Milyen keserves sírás az, amikor azon sírsz hogy még sokkal több idő után sem változik semmi.. Gondolom erre gondolt.
Hát igen nekem is kb. 2 hetenként változik ez, de sajnos nem javulnak ezek a szintek se. :/ Sokszor lesz még hullámvölgyed valószínűleg, legalábbis amíg nem találsz valaki jobbat addig biztosan. A választ sajnos nem tudom.
5/6
Ha mélyen szeretted volna, beszélni se tudtál volna róla nég, nem hogy fórumot indítani.
Ne haragudj, de egy szavadat nem tudom elhinni.
Az írásod, homlok egyenesen másról tanúskodik, és azt te írod. nem én.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!