Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit jelent, ha most már van erőm megnézni az instagramját ?
Szakítottam a barátommal, de inkább közös egymasraunás volt, első pár hónapban féltem rámenni a facebook oldalára például, mert rettegtem attól, hogy valami olyat látok, ami rosszulesne, habár tudtam, hogy ez számomra nagyon káros kapcsolat és létfontosságú véget vetni neki.
Blokáltam is mindenhol, mert folyton irogatott.
Egy félév elteltével már rá tudtam menni az oldalára mert úgy éreztem, teljesen hidegen hagy már, bármit látok, sikerült túltegyem magam.
Azóta, ha nagyon unom magam, néha rá rámegyek, de már csak pletykaszinten érdekel, sőt szórakoztatna valami pikáns részlet.
Nem akarom soha többet felvenni vele a kapcsolatot, es neki sem adtam erre lehetőséget! De ha tudna is írni, nem kavarna meg, nem erdekelne.
Ezek szerint túl vagyok rajta?
Még mindig foglalkoztat, elmondásod szerint "rá rámész", érdekel, hogy mi van vele.
Baromira nem vagy túl rajta, hiába hitegeted magad ezzel.
Nem is értem ezt a kérdés kiírást mi ezen a nagy dolog, mintha minimum Mekkába zarándokolt volna el úgy veszitek, közbe kérdést kiírni 2 hosszú percet vesz igénybe, kb mint leírni egyetlen darab messenger üzenetet.
Azt nem tudom túl vagy e rajta kérdező, de ha csak kb havonta unalomból nézed meg, az erre utal. Ha ez így is marad és már más érdekel akkor pláne.
Azért mert kiírsz egy kérdést valakiről, nem jelenti azt, hogy nem vagy túl rajta. Tehát totál memóriatörlés a bizonyíték, nem értem.
Azóta szexeltem más pasival is és orgazmusom is volt.
Én tudom mit érzek és ez a lényeg!
Vegülis nem kell senki megmondja, főleg ti, akik eddig válaszoltatok, nem!
"Én tudom mit érzek és ez a lényeg!
Vegülis nem kell senki megmondja, főleg ti, akik eddig válaszoltatok, nem!"
😂😂😂
Akkor mi a büdös nagy lófaxért kérdezel itt, ha nem érdekel senki más véleménye???
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!