Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan viselkedtek az exetekkel, ha valahol random találkoztok?
Gondolom függ attól is, hogy mi történt szakításkor.
Nálatok hogy van ez?















Az egyikkel még gimi elején jártunk, azóta eltelt 7-8 év, közös baráti társaságunk van. Vele értelemszerűen baráti a viszonyunk, ha random találkoznánk, valószínűleg, attól függően, hogy engedi-e az időnk, innánk egy kávét, de az a minimum, hogy váltanánk pár szót.
A másik exemmel (akivel elég rosszul váltunk el, és aki összekavart az egyik barátnőmmel a hátam mögött, de ő nem tudja, hogy ezt tudom) még nem találkoztam, amióta szakítottunk. Az is már elég rég volt, de szerintem máig rossz érzés fogna el, ha meglátnám valahol. Sokat gondolkoztam, hogyan reagálnék, sokáig úgy voltam vele, hogy konfrontálódnék vele és előhoznám, hogy tudok mindenről, amit a hátam mögött művelt. Ma már inkább azt érzem, hogy csak úgy tennék, mint aki fel sem ismeri.





Olyan akitől elfordulnék az utcán nincs. A legrosszabbul végződővel is beszélő viszonyban vagyunk ma már, évente párszor csetelünk, ki hogy van, mi újság (külföldön él a családjával), a búcsúbulijukra el is mentem, szól, amikor jönnek haza, de azért nagyon nem töröm magam, hogy találkozzunk olyankor. De vele azért volt egy pár év, míg le volt tiltva és valószínűleg átmentem volna az út túloldalára, ha összefutunk, mert csúnyán értünk véget és bőven volt mit feldolgoznom a kapcsolatunkkal és magammal kapcsolatban.
Volt egy pár rövid kapcsolatom, akikkel valószínűleg váltanék pár mondatot ha utcán összefutnánk, semmi extra, semmit nem jelentenek már (van aki FB-on ismerős, olyan is van, aki nem, nem tudom mi van vele).
Van egy, akivel egészen pár évvel ezelőttig cseteltünk és pár évente beültünk egy sörre, ebédre, amikor Budapesten járt (ő is másik országban él), aztán én is külföldre költöztem és megszakadt a kapcsolat, FB-on látom mi van vele, néha lájkoljuk egymás posztjait.
És van egy, aki mai napig nagyon jó barátom, rendszeresen találkozunk, beszélünk. :)





Ha egyedül találkozom vele,akkor megállunk és pár szót beszélek vele,sőt látom,örül ennek.
Ha a mostani párjával van,akkor elmegyek mellettük szó nélkül,mert rossz látnom,hogy jó kinézetű,értelmes embert egy ilyen gusztustalan varanggyal kell együtt látnom.Egyébként utóbbi vélemény sok közös ismerős véleménye.
Azt sem szeretem ilyenkor látni,hogy milyen közömbös az arca,mennyire nem boldog. De mivel már hosszú évek óta exem, így csak emberileg tudok ránézni, máshogy egyáltalán nem.
De tuti nem azzal van, akivel szeretne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!