Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szeretem, de már idegesít is, szakitsak vele vagy próbáljam meg ezt magamba elrendezni?
Fél éve vagyunk együtt, érzem (legalábbis kimutatja) hogy szeret, de volt pár olyan dolga a múltba, és a kapcsolatunkban is ami miatt egyszerűen már néha jobb lenne nélküle. De ha arra gondolok hogy szakitunk, elönt a bűntudat rögtön,és nem akarom megbántani.
Az első pár hónapba, volt pár bunkó dolga, ami lehet csak figyelmetlenség volt , és mióta figyel rá már ritkábban fordul elő, de hiába próbálkozik az érzéseim már nem ugyanolyanok iránta.
Tudom ezt így senki nem tudja megmondani de szerintetek, szeretetem még vagy csak félek az egyedüléttöl vagy esetleg sajnálom és azért ijeszt meg a szakítás gondolata.?
"Az első pár hónapba, volt pár bunkó dolga, ami lehet csak figyelmetlenség volt , és mióta figyel rá már ritkábban fordul elő, de hiába próbálkozik az érzéseim már nem ugyanolyanok iránta."
Szóval épp akkor voltak erősek az érzéseid iránta, mikor bunkózott veled, és kiszeretsz belőle mióta igyekszik változni. Érdekes.
Én úgy gondolom, hogy ezaz egész nem érdekel már téged. Halálosan unod már lassan.
Mintha egy haver lenne, akiből elég lenne heti 1x.
Én régebben mindenkit "meguntam" max. fél év után. Ez semmi másról nem szólt, mint a saját kötődési zavaromról. Egyébként a 4. nyilván nem ilyen megközelítésben, de mégis picit beletrafált, mert sokszor épp a problémák tartják fenn a kapcsolatban az érdeklődést és ha nincs konfliktus, akkor unalmassá válik. Nyilván ez nem egy szerencsés működésmód.
Viszont ennyiből lényleg nem lehet megmondani, hogy nálatok mi a helyzet, nem illetek össze, vagy neked vannak kötődési problémáid.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!