Úgy érzem belehalok a fájdalomba, hogyan dolgozzam fel?

A sztori nagyon hosszú lesz, szóval hálás köszönet, ha valaki beleássa magát.

21 éves lány vagyok, váratlanul ismertem meg a (volt) páromat egy közösségen belül. Nem kerestem senkit, egyszerűen olyan természetesen alakult ki köztünk a kapcsolat. Ő már rég kiszúrt engem, és minden áron meg akart ismerni. Fülig szerelmes lettem belé. A kapcsolat maga 11 hónapig tartott összesen+ másfél hónap hitegetés.

Minden fantasztikusan indult vele, figyelmes volt, kimutatta az érzéseit felém, (talán túl korán is) ugyanis 2. találkán már szerelmet vallott. Akkor picit megijedtem, hogy talán túl gyors ez, és nehogy gyorsan jött- gyorsan ment helyzet alakuljon ki, de végül teltek tovább a hónapok, és egyre inkább erősödött bennünk az érzés. Minden porcikáját szerettem, vele akartam leélni az életem, ő is ugyanígy volt velem,házasságot terveztünk, és a környezetemben is mindenki mondta, hogy látszik mennyire odavan érted. Szerelmes levelekkel árasztottuk el egymást, szerelmes messenger üzenetek, állandóan vágyódtam és sóvárogtam utána.. minden napom bearanyozta.

Az elején persze nem láttam a rossz vonásait, vagy inkább nem akartam figyelni rájuk, de idővel több vita is volt amiatt, mivel úgy éreztem hogy picit fösvény, nem szívesen költ rám, vagy ha igen, szemrehányóan viselkedik. Próbáltam rávilágítani, hogy ez nekem nem jön be. Pl elvitt engem 70kmre karácsonyi vásárra, és kiemelte nekem,hogy egyébként mennyire drága a benzin,MÉGIS elvitt, vagy mikor meghívott egy pizzára szintén is kiemelte azt, hogy ő most bizony fizet nekem. Tehát ha költött rám, azt így kiemelte. Ez kissé rosszul érintett, ugyanis mérnökként dolgozik, és jóval idősebb nálam, vagyis 29 éves, míg én még csak egyetemista vagyok. Amikor elment kirándulni messzebb helyre, pl Szlovákiába, engem oda sem vitt magával hanem inkább barátokkal ment, mert ,,úgysem éreztem volna jól magam". Ezt több alkalommal is eljátszotta.

Habár nagy volt a szerelem, szívem-lelkem benne volt, és úgy éreztem akkor neki is, állandóan kiemelte hogy nélkülem nem akarna élni,és mással nem tudná már elképzélni soha,mégis már apróságokon is elkezdtek viták kialakulni, de megbeszéltük, általában rám lett hagyva, hogy igazam van. Január végefele egyszer összekaptunk valami banális jellegű dolgon, és akkor felhozta, hogy szeretném-e, hogy szünetet tartsunk? Csak hogy tudjak figyelni jobban a vizsgákra, de mondtam, hogy én nem akarok semmiféle szünetet, rá van szükségem, majd összehordott mindenféle depresszív szöveget is, hogy nagyon fél a jövőtől, meg hogy majd sosem lát újra, sosem talál(na?) még egy ilyen lányt, könnyezett is. Egyszerűen ezt nem tudtam hova tenni, biztosítottam arról, hogy mellette szeretnék lenni. Ezt követően újból lángolt a szerelem, láttam rajta hogy vágyik rám, a csillogást a szemeiben stb.

Ami benne elindíthatott valamit, hogy a szüleim le voltak égve, és igen, kölcsönkértek tőle, de visszakapta az összeget. Kifejezte a nemtetszését, és félt attól hogy mi csak ki akarjuk használni. Sőt, azt találta ki, hogy amikor összeházasodunk, az én apum teljesen rá akarna akaszkodni, holott ez nem igaz, és szóljak a szüleimnek, hogy ne másokon akarjanak ,,élősködni."

Az egyik fordulópont, amikor a nagynéném veszekedett velem, támadta a szüleimet akik ahogy említettem, anyagi nehézségekben voltak perpillanat, és megfenyegetett hogy ,,ráír a páromra, hogy meglássa milyenek vagyunk." Én kértem a páromat, hogy ne válaszoljon az üzenetére, ha keresi a nagynéném. Később rájöttem magamtól, hogy igenis válaszolt neki, sőt, kibeszéltek engem/minket a szüleimmel, rólam is negatívan beszélt a párom, és utólag ki lett törölve a beszélgetés köztük. Ez nagyon felkavart, már elhatároztam itt, hogy szakítok vele, nem teheti ezt velünk. Nyilván amennyire ragaszkodó voltam, nem bírtam szakítani, bőgtem neki egész nap február 14én. Aznap is megemlítette a szünetet.

Majd mikor felhoztam hogy rendben, akkor ennyi volt? abban a pillanatban láttam, hogy könnybe lábad a szeme, és elkezdett pityeregni, hogy fél, és nem akar elveszíteni. Nekem ennyi elég is volt, hogy megessen rajta a szívem, mondtam hogy én csak meg akarom oldani vele a helyzetet. Akkor úgy váltunk el február 14én, hogy együtt folytatjuk, utána még mondta hogy bújjak hozzá, ölelgetett.

Ehhez képest másnap újból vita lett, és mondta, hogy tartsunk egy kis távolságot, és ha kiderül hogy nekünk volt igazunk, könyörögve kér bocsánatot. Ez nekem szörnyen rosszul esett, és mondtam hogy menjen a francba a távolsággal.(tudom, túl heves reakció volt) majd azt írta,hogy rendben,ezt lezártnak tekinti. Innen kezdődött a személyes poklom, másnap már írtam neki, hogy beszélhetnénk? Azt mondta, majd hív, szünetre van szüksége. Az ú.n szünet alatt (febr15-marcius22ig pontosan) háromszor találkoztunk, egyszer elmentünk színházba, mivel le lett foglalva a jegy hónapokkal korábban(oda az anyja is jött), a színházat le akartam mondani, de erősködött hogy jöjjek el, legalább magam miatt, és tudja hogy ő (is) hibás, ő is magába száll. Elmentem, távolságtartó volt, láttam hogy már nem a közös képünk a háttere a telefonon, de azt mondta hogy ez semmit sem jelent és ugyanúgy gondol rám, meg szeret. A következő héten újból találkoztunk, én hívtam át hogy segítsen valamiben, azt írta hogy átjön, és átölel. Természetesen ez reményeket indított bennem. Amikor átjött, szorosan öleltük egymást már az ajtóban, majd csókolóztunk, és mondta hogy nem akart magamra hagyni, és annyi jóság van bennem, és szeret. Már azt hittem hogy valóban folytatni akarja a kapcsolatot, de újból felhozta ezt, hogy ő nem bízik a szüleimben, és nekem is türelmesebbnek kell lennem. Kértem, hogyha szakítani akar mondja ki, ne hagyjon engem kétségek között mert így belehalok, és kellek, vagy sem? Azt felelte,hogy kelleni fogsz. Én pedig újból sírtam, és itthagyott sírva.

Idő közben írt ilyen szövegeket, hogy sajnálja amiért bekavart a családomba, és nem szabadott volna a szüleim ellen beszéljen, jót akart nekem is, anyumtól külön bocsánatot is kért, de akkor is szüksége van a távolságra, és meg fogom ezt érteni idővel, sőt, a javamra fog válni, de továbbra is szeret.

Az utolsó találka március 8 volt, őszintén szólva ezt én kényszerítettem ki, (megint) mert teljesen magam alá zuhantam, és kérdeztem, hogy nem találkozik velem nőnap alkalmából? Eleinte jöttek a kifogások hogy rengeteget dolgozik, aztán mondta hogy leugrik gyorsan. Március 8án pedig tényleg az ajtóban odaadta a virágot, kb 5 percet beszélt velem, hogy majd elmeséli mi miatt volt ennyire frusztrált, de sietnie kell. (nem mesélt el végül semmit) Ezután teljes no contactba kerültünk, még az 1 éves évfordulónkon sem írt egy szót sem, pedig annyira reménykedtem, én pedig kb 10 nap után írtam hogy hiányzol, amire az volt a reakció, hogy eszemben vagy. Emellett elkezdte a semmiből a régi insta posztjaimat szívezni, és egy aprócska reményt ez is adott. De annyira felőrölt ez a bizonytalanság, hogy kitaláltam, (igen,gyerekes húzás) hogy ráírok egy kamu fiókról, mint egy csinos lány, és lássuk mit reagál. Így is lett, írtam hogy lenne-e kedve ismerkedni, és mondta a ,,csajnak" hogy szimpatikus neki képekről,meg aranyos, tetszenek a képei, majd találkozhatnak, és fura mert mostanság több csaj is ír neki. Aztán feljött a téma velem kapcsolatosan,úgy fogalmazott hogy ISMERKEDETT!! egy lánnyal, akivel szünetet tartanak, de úgy néz ki hogy inkább szakítás felé hajlik a dolog, és hogy kiismerte őt, de nem mondta el hogy szakítás mert nem akart nagyobb fájdalmat okozni, viszont a szerelem már elmúlt, és nem akarja vele folytatni. Ez engem kb gyomron vágott, holott azt mondta nekem még másfél héttel azelőtt is,hogy szeret. Sőt, a szünet alatt rengetegszer leírta, hogy továbbra is szeretlek.

Tehát a kamu fiókomnak azt írta, hogy amíg nem zárta le a lánnyal, komolyabb ismerkedésbe nem kezdene bele, de szívesen beszélgetne, meg majd találkozhatnának is ha úgy van, mert szimpi a lány, és majd nyilván újból benne lenne ismerkedésben, és kérdezte hogy ilyen nőnek mint te, hogy nincs párja? Tehát flörtölve írt neki. Én pedig írtam a kamu fiókról,(😂) hogy bocsi, de ha nem zártad le az előző kapcsolatod, de titokban nekem bókolsz, hogy ilyen nő meg aranyos meg szimpi, az érzelmi megcsalás. Azt írta igazad van, de köszönöm ha nem küldöd el neki,megharagudna, és hogy hibázott ezzel.

Ekkor úgy éreztem eleget láttam, ráírtam én a rendes fiókomról, hogy törölje a megmaradt közös képet ami fel volt töltve, mivel már semmi közünk egymáshoz, ő pedig érthetetlenkedett, hogy miért? Higgyem el,nem akart ismerkedni a másik csajjal, találkozni sem, mert NEM AKART ELVESZÍTENI,bocsánatot kért. Én pedig mondtam, hogy ne magyarázkodjon, csak törölje és ennyit kérek. Utána neki állt fentebb, hogy ő csalódott!!! a nőkben, mert ,,szövetkeztünk" ellene. (nem esett le neki, hogy én voltam a másik lányxd) Ekkor írtam egy utolsó üzenetet ahol leírtam minden őszinte érzésem felé, hogy mennyi fájdalmat éreztem a szünet miatt,hányingerem volt, nem bírtam enni/aludni/funkcionálni, és ő ezt tökéletesen tudta, és hogy a szemembe hazudott hogy szeret engem, ,,,másnak"' pedig azt írja, hogy elmúlt és nem akarja folytatni, és ez picit sem volt egyenes tőle. Letiltottam ezután mindenhol, és most itt vagyok, teljesen összetörve.

Első komoly kapcsolat (mindkettőnk részéről) és úgy érzem belehalok. Talán olyan külső tényező is hatott, hogy igazából elég anyás,és az anyja pl nem tudott elképzelni még engem stabil párjaként, és otthon is mentek a szövegek ellenünk, hogy tuti le akarjuk húzni.

Őrülten szerelmes voltam/még vagyok sajnos, nálam még nem múltak el az érzések, csak próbálom kényszeríteni magam. Minden percben vártam a szünet alatt hogy keressen, megölt belülről ez a kis ajtórés, amit nekem hagyott, mivel elengedni nem engedett el teljesen, de közel sem engedett már magához.

Köszi ha valaki elolvasta és időt szánt rá, jól esne pár bátorító szó. 🤍