Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi az a barát barát!?
Ezt nőktől ,értelmesen gondolkodó hölgyektől kérdezem.
Volt illetve van vagy nem tudom,inkább azt mondanám hogy volt egy nő az életemben de hazudnék ha azt mondanám hogy nem hiányzik,tehát van is és nem is jelen pillanatban. Ki alakult köztünk egy egészen jó emberi kapcsolat hazugságok nélkül hiszen nem voltak elvárásaink a másikkal szemben,majd ebből alakult ki egy barátság,aztán több lett,nem szerelem,de kötődés,ez pár év alatt történt,tehát nem egy pár hónapos történet,illetve előtte is ismertük egymást csak nem beszéltünk mivel az élet nem úgy alakult akkoriban. Bennem ki alakult valami több iránta,féltettem folyton mert tudom milyen szétszórt,aggódtam ha nem tudtam róla,próbáltam minnél több időt vele tölteni,szerettem minden pillanatot amit kettesben vagy éppen együtt éltünk meg különböző helyeken emberek között. Ő is ugyan így volt ezzel. Ki alakult egy testi vonzalom is kettőnk között,tehát több lett mint egy beszélgetős barátság,ezt remélem mindenki érti. A lány úgy döntött nem lehet köztünk kapcsolat akármennyire is szeretnénk,ennek is meg vannak az okai de erről nem szeretnék írni. Ez nekem nem ment,én többet szerettem volna ,azt ha egy társ lett volna a hétköznapokban és szorosabb lett volna a kapcsolatunk. El mondtam neki hogy nekem ez így nem megy hogy csak barátok leszünk és nézem ahogy más férfiakkal van együtt vagy családja lesz gyermeke születik stb,minden amit én képzeltem el vele közösen. Ezért úgy döntöttem ha neki nem vagyok olyan fontos mint ő nekem akkor el tűnök az életéből és próbálom el felejteni ,ki törölni a napjaimból a jövőmből. Ezt ő nem érti meg egyszerűen,és nem érti azt sem meg hogy én mit érzek ha erre gondolok ,hogy el kell őt felejtenem örökre,nem érti meg engem. Azt akarja hogy ne foglalkozzak az életével csak vele,azt hogy kivel van mit csinál,de maradjak meg neki barátnak ,egy egyszerű ismerősnek. Nem értem miért csinálja ezt és miért nem érti meg az én oldalam. Miért!!??
Az ő részéről nem működött mint kapcsolat, ezt csak ő tudhatja miért, gondolom nem szerelmes. Vagy bármi más okból. De mint emberhez ragaszkodik hozzád.
Viszont ha tudja hogy te hogy erzel, es tudja hogy ő erre képtelen, akkor el kéne engednie.
Nekem akire azt mondtam hogy "barát barát", az azt jelentette, hogy olyan ferfi barát, akivel nincs testi kapcsolat, mert nem vonzódok hozzá, csak mint embert szeretem, mint egy barátot.
N
"nem lehet köztünk kapcsolat akármennyire is szeretnénk,ennek is meg vannak az okai de erről nem szeretnék írni"
Ez a kulcsmondat a kérdésedben!
Mivel ez lenne a lényeg, és pont erről nem szeretnél írni, ezért nem is lehet semmi érdemlegeset válaszolni a kérdésedre.
Párkapcsolathoz eleve két ember beleegyezése kell. Ha az egyik fél nem akarja akkor a másik fél nem tehet semmit. El lehet fogadni egy barátságot vagy visszautasítani. Ilyen esetben nem nagyon marad más választásod. Senkire nem lehet ráerőszakolni egy párkapcsolatot ha ő nem akarja.
Azt írod, hogy mindketten ragaszkodtok a másikhoz, de mégsincs a kellő összahang, a nő szaabdabban akar élni.
Nem lesz jó vége. Keress mást.
"A kérdésem az volt hogy miért akar barátnak amikor nem is érdekli hogy én mit érzek valójában"
Azt hiszi, emberként is szereted, nem csak pinaként.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!