Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiak! Van, hogy pusztán önbecsülésből nem békülnétek ki az exetekkel, még akkor is ha szeretitek?
Nem volt szép szakítás, elzárkóztunk teljesen egymástól. Én párszor még írtam neki, kezdeményeztem találkozást, amibe bele is ment az exem. A találkozás nagyon jó volt, semmi plusz dolog nem történt, de jó volt végre találkozni vele több hónap elteltével, ami után ő még mondta is, hogy ilyen fajta találkozásokban benne lenne.
Úgy érzem, hogy még egyszer nem akar miattam szenvedni, nem akar hülyét csinálni magából, mondván, hogyha egyszer kimondtuk akkor az maradjon is így.
Tudom, hogy nem vagyok számára közömbös és valószínűleg nem is találkozna velem ha nem akarna tőlem semmit.
Erről mit gondoltok? Erősebb lehet a férfi önbecsülés mint a másik fél iránt érzett szeretet?
N
Ha fel tudnám valamire használni az exeimet, akkor simán kibékülnék velük érdekből, (ha ők kezdeményeznének), majd utána dobnám őket.
Ha nem tudom őket semmire használni, akkor nem kellenek.
Lehet, hogy önbecsülés, de az is lehet, hogy már elromlott benne ez a kapcsolat.
Én lehet, hogy fura vagyok, de én úgy szoktam érezni, hogy egy adott pont után, már nem lehet gondtalanul helyrehozni egy adott személlyel a kapcsolatot. Mintha elromlana teljesen és nem lehetne már megjavítani úgy, hogy megérje/müködjön..
Lehet ő is így van vele, és ettől még nem biztos az, hogy nem érzel a másik iránt semmit sem, csak az van benned, hogy ez a dolog már végérvényesen tönkrement.
De az is lehet, hogy csak az egója miatt nem teszi/nem akarja megtenni.
F
Nézd, valami csak történt, ami miatt nem akar többet újra. Magát tiszteli ezzel.
Engem megcsalt az exem elég csúnyán, még mindig nagyon szeretem (van egy gyerek is ês a kapcsolatot tartani kell), de nem aláznám meg magamat újra, nem ér ennyit. Pedig könyörög mai napig. Valahogy így tudom őt is elképzelni.
Barátnőm miatt sokáig emésztettem magam, nagyon szemét, aljas módon kirakott. Azt megtudtam, nagyon érdeklődik felőlem, és mondta, bárcsak megkeresném, vagy összetalálkoznánk.
Tette ezt úgy, hogy a végén rendőrséggel is fenyegetett anno.
Hát ha most meglátnám, vagy felkeresne, abból nem lenne neki köszönet, akkora utálat, gyűlölet van bennem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!