Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan tudnám csillapítani a fájdalmamat?
Online társkeresőn ismertem meg egy lányt még tavaly és össze is jöttünk és együtt vagyunk/voltunk 4 hónapig. Tudom ez nem sok idő, de én férfi létemre elég gyorsan elkezdek a másik iránt kötődni és már a 4. hónapban úgy éreztem, hogy hosszú idő után újra szerelmes vagyok. Teljesen
beleéltem magam a dolgokba holott mindig próbáltam reálisan látni a dolgokat és nem túlzottan beleélnj magam mindenbe, mert annál nagyobbat koppanhatok és úgy néz ki, hogy ez be is következett. Úgy néz ki, hogy 4 hónap után vége pedig én kapartam utána és mindent megakartam tenni, hogy megmentsem a kapcsolatot, mert szeretem őt pedig úgy érzem és a barátaim is úgy érzik, hogy ő nem érdemelte meg ezt az egészet, mert már az elejétől fogva nem tűnt túl nyitottnak, illetve sokszor nagyon érzéketlennek és komolytalannak is tűnt, de engem mégis valamiért nagyon megfogott és bíztam benne, hogy idővel ha jobban megismerjük egymást akkor meglágyul a szíve és előjön a gyengédebb oldala. Sajnos ez nem vált be és a szívemre hallgattam a reális gondolkodás helyett. Borzasztóan fáj, hogy saját magam becsapva belementem ebbe az egészbe, mert hittem abban, hogy ha 2 év egyedüllét után újra felnyitom a szívem rám találhat a boldogság valaki mellett és elkezdhetem a közös jövőt építeni, de ehelyett most az ágyban könnyek között írom ezeket a sorokat. (Igen ennyire érzékenyen érintett, mert amit 2 évig próbáltam újjá építeni az előző szakítás után magamban az most egy pillanat alatt összeomlott és kitudja, hogy képes leszek-e mégegyszer felállni és bizalmat adni egy kapcsolatnak.) Kezdem azt érezni, hogy ez egy borzasztó rideg, érzéketlen világ lett és rohadtul nincs értelme ennek az egész életnek így már. ( Nem, most nem arra gondolok, hogy emiatt leugrok a 6.-ról félreértés ne essék csak nem tudom egyszerűen megtalálni a boldogságot és az élet értelmét, mert mit ér ez az egész ha nincs kiért élni.)
Nagyon jol latod, rideg es erzeketlen vilagot elunk mar. En azon gondolkodom, hogy egyebkent kell nekem parkapcsolat?! Mert amennyi rosszat kaptam az elmult 3 alatt, azt koszonom szepen meg egyszer nem akarom atelni, sokkal boldogabb vagyok egyedul.
Sajnos a kulvilag neha sokkal jobban latja a helyzetet, mint te a rozsaszin kodben. Ettol fuggetlenul nyilvan biztal abban, hogy osszejon a kapcsolat, igy nem rajuk hallgattal. Utolag persze okos az ember.
A tanacs szerintem az, hogy ne eld bele magad rogton ilyen szinten, mert onnan barmi lehet. Plusz ez a viselkedes el tudja ijeszteni a masikat. Az en reakciom is pont ez volt egy ismerkedes alkalmaval, egyszeruen elkezdtem magamtol tolni a masikat. Bar utolag kiderult a pszichologus altal, hogy ez azert van, mert edesapa nelkul nottem fel, es nem tudtam elkepzelni, hogy miert kozeledik felem ennyire es ilyen gyors utemben egy ferfi.
Most szerintem probald meg azt, hogy minel tobbet vagy emberek kozott, ismerkedj veluk csak ugy, kapcsolattol fuggetlenul. Legy nyitott, erdeklodo. Tedd azt, amihez kedved van, es ne gondolkodj gorcsosen a parkapcsolatokon. Ezt nem lehet eroltetni, egyszercsak a megfelelo emberrel szemben talalod majd magad. Fel a fejjel!
Próbáld meg a munkaterápiát intenzíven.
Sokaknak segít.
Sajnos ennél a kapcsolatnál is próbáltam nem túlságosan beleélni magam, de egyszer csak belém jött a szerelem érzése. Alapjáraton elég sokat dolgozok és túlórázok is és valamilyen szinten segít a munkaterápia, de most az sem tudná túlzottan megoldani a problémám. Az alkalmi dugás meg sajnos szóba sem jöhet, mert érzelmek nélkül egyszerűen képtelen vagyok rá.
A mai napot megpróbálom most minőségesen eltölteni a szabadban miközben olvasók, hátha az tudna segíteni.
Nem szoktam pszichológushoz küldeni embereket, de ha ez nálad egy visszatérő dolog, hogy nagyon beleéled magad egy bimbozó kapcsolatba, majd két évig traumatizálva vagy, ha mégsem lesz belőle tartós kapcsolat, akkor esetleg érdemes elgondolkodni azon, hogyan kötődsz és nem kötődsz emberekhez. Vannak pl. baráti kapcsolataid, vagy mindent az egy szál párkapcsolatodtól vársz?
Egy kapcsolat elején nagyon fojtogató tud lenni, ha az egyik már akkor a közös nyugdíjas éveket tervezi, amikor a másik még úgy érzi, még meg sem ismerkedtetek igazán, és teljesen egészséges reakció, ha az ember ilyenkor menekülőre fogja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!