Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kinek mennyi időbe telt az első szerelem véget feldolgozni és újra szerelmesnek lenni?
Nemrég ért véget az első kapcsolatom, amihez annyira ragaszkodom. Az újra kezdés számunkra már nem opció hiszen volt ebből több is. Most viszont a családja hatásara a semmiből nagyon csúnyán szakított velem.
A családja sajnos hónapok óta nem kedvel miután újra kezdtük a kapcsolatunkat. Most szerettünk volna osszekoltozni is.
Szóval igazából romantikus hétvégét töltöttünk el kettesben, azt mondta mindig is hogy őt nem érdekli mások véleménye, és hogy az a fontos hogy ő tudja hogy imád.
Az egyik estét már a családja körében töltöttük aminek az volt a vége hogy másnap vegulis szakított, mert hogy elege van belőlem. Így a semmiből elég csúnyán kidobott..
Szóval a kérdésem az lenne, hogy egy ilyen traumatikus első kapcsolat után nektek mikor jött az új szerelem amiben újra hinni tudtatok?
Évekbe is telhet.
A család dolog érdekes dolog. Ha csak simán utáltak, akkor ne foglalkozz vele, az az ő bajuk.
Nekem pl. azzal kellett szembesülnöm, hogy az exem anyja hónapokon át segítette az exem új udvarlóját, hogy megcsaljon, és szakítsunk.
Ha hasonló dolgok történnek, vagy utálnak, reális kérdés, hogy valóan be akarsz ilyen családba kerülni? Szerintem nem.
Nem az idòt néztem hanem ahogy alakult az élet. Az életet néztem csak, mint egy filmet. Ergo odőt se tudok mondani.
Mi elsò szerelmemmel kényszerből szakitottunk kb rómeo es juliás volt szükői tiltásokkal elválasztással és elég súlyos öngyilkossági kísérletekkel. Irtó kemény volt.
2 évet tudtunk egyutt lenni csak titokban.(14 tól 16 éves koromig voltunk együtt, ő 2 évvel idősebb)
Es ezután ott álltam 16 évesen suliba járva bnőkkel ruhákat cserélgettunk és néztem a bnőket azt hogy mi a házi , mikulásra készülni (mégvtartottuk az osztályban), a sok lógás/szökés titokban, az első cigizések, nyári szünet, és talán a 17 éveskori nyári szünetben megismertem másik városban vkit.
Aztán vele...vége a nyári szünetnek, távkaocs lesz, nem tudunk találkozni, félt is, hogy megcsalom majd, megint kezdődött hogy nem lehetünk együtt...
Az is "szép" volt. Tele fájdalommal szomorúsággal belátással hogy el kell válnunk, a srác ma is abban a hitben van hogy csaltam volna meg etc, jobb így.
Aztán éveken át nyomoztam újra megtalálni. Feleslegesen mert még évek múlva se bízott bennem.
Aztán egy szórakozóhelyen még 17 évesen megláttam a sötétben egy srácot aki egy az egyben az elsőre hasonlít. Teljesen lefagytam szinte tátott szájjal bámultam őt. Ahogy közelebb jött kiderult nem ő az, de amiért néztem azt hitte tetszik nekem.
Eloszor a döbbenet hogy ez ő, majdnem attól ájultam el, aztán az a felismerés hogy ez nem ő akkor meg majdnem attól estem össze.
Egy pillanat alatt éltem meg a menyországot és a poklot is egyszerre.
És odajött hozzám. Barátságos volt kedves udvarias mosolygós, és meg tudott nyitni! Át tudtam hangolódni arra a barátságos kedves mosolygós érzésre.
Ezen megint ledöbbentem. Masnap randi. Aztán x év mulva eljegyzés együtt élés.
4 év.
És vége lett.
Nem írom már a többi kört is le. Idő függvényében nem vagyok képben, érzések kavalkádja van "csak" amiket az élet vagy környezeti ingerek váltanak ki és az érzések a szomorúság bánat vagy öröm váltakoznak aztán stabilizálódnak valamelyik irányba de azt ismét kibillentheti bármi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!