Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek szánalmas lenne, ha beszélgetést kérnék az exemtől?
Már több mint fél éve szétmentünk, de nap, mint nap találkozunk, mert egy egyetemre járunk. Nagyon lezáratlanul lett vége, azt hitte megcsaltam, semmi beszélgetés nem volt, csak egy hirtelen összeveszés mindenféle kommunikáció nélkül.
Nem akarnék már vele összejönni, mert bár vonzónak találom külsőre, de sosem tudnék már megbízni benne, (ő valóban megcsalt előtte, de megbocsátottam neki) más az értékrendünk, mások a céljaink. Mégis annyira fáj ez a sok kimondatlan, belém fojtott gondolat, és csak arra lenne szükségem, hogy normálisan felnőtt ember módjára lezárjuk ezt. (Merthogy ő időnként azóta is flörtölni próbál velem, de beszélgetésről a szakításkor hallani sem akart.)
El akarom mondani a bennem lévő gondolatok, azt hogy mit köszönök neki, mit tanultam tőle, azt hogy sosem csaltam meg, és valójában mi is történt, és közösen kimondani, hogy hiába a köztünk levő szenvedély, nem működnénk jól együtt mint egy pár, és tiszta szívemből minden jót kívánni neki és elköszönni egymástól.
Egyszerűen szétszed az az érzés, hogy úgy érzem haragszik rám egy olyan dolog miatt ami meg sem történt, és hogy azt gondolja, hogy nem jelentett nekem semmit. Pedig mint ember, nagyon a szívemen viselem
Igy direktbe égő lenne.
Eleve beszélgetnék vele a semmirol is apranként néha szúrnám csak be azt ami engem is erdekel hogy mit reagál rá, de gondolom ugyse érdekelné nem hatná meg.
Érzéketlenekkel másképp lehet beszelgetni.lazán csak.
Szerintem ez egy teljesen érthető igény. Van aki letudja zárni a dolgokat úgy magában, hogy 0 kommunikáció, de mások meg nem. Nekem se menne. Nagyon sokat tud könnyíteni az ember lelkén, lezárást adhat, más megvilágításba helyezi a dolgokat.
Szerintem ez az az eset, ahol ne érdekeljen más véleménye. Tedd, amit jónak érzel és ne foglalkozz vele ki mit gondol. Ha erre van szükséged, csináld. Érthető.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!