Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Aki egy szakítást csak több év után volt képes feldolgozni, annak mi segített?
Négy évvel ezelőtt ért véget az utolsó párkapcsolatom, ami kerek egy évig tartott. Néhány hónappal a vége előtt már tudtam, hogy nem fogjuk sokáig húzni, ennek szerintem a volt barátnőm diagnosztizált borderline problémája volt az elsődleges oka, ami számomra is nagyon megterhelő volt, sok hirtelen hangulatváltozással, vádaskodással, szuicid fenyegetőzéssel. Tisztában voltam vele, hogy racionálisan szakítanom kellene, többször is indokolt lett volna. Mégsem voltam rá képes, mert úgy éreztem, hogy ezzel cserbenhagynék valakit, akit szeretek. Közben a kapcsolatunk kifáradt, és végül ő hagyott ott.
Egyrészt úgy érzem, kiégtem érzelmileg, valószínűleg sose leszek újra szerelmes. Még rosszabb, hogy a volt barátnőm máig gyakran eszembe jut (még ha nem is naponta), sőt hiányzik, pedig tudom, hogy csak a szép emlékekhez ragaszkodom, igazából nem akarnám őt megkeresni.
Hogyan lehet továbblépni? Tudom, a triviális válasz a pszichológus, de itt azok ötleteit várom, akik már átéltek hasonlót.
(Negyvenes férfi vagyok, nem ez volt az egyetlen kapcsolatom.)
Próbáltál már azóta nyitni más nők felé? Vagy még mindig benned van a félelem, hogy újra egy mentálisan sérült embert fogsz ki?
Szerintem (ahogy előttem is írták) négy év után már ismerkedni kellene, mert magányos vagy, azért érezheted hogy kiégtél érzelmileg.
Meg gondolom van benned félelem, hogy nehogy megint megismétlődjenek a dolgok. De ha nem vagy nyitott új emberek felé akkor megragadsz azon a ponton ahol most vagy.
Ha meg egyedül nem megy az elindulás, akkor pszichológus segítségét kellene kérned, mert lehet hogy olyan lelki sérüléseket szenvedtél el a volt kapcsolatodban, hogy egyedül nem tudsz túl lenni rajta.
Nalam az segitett hogy ujra beszéltünk. Egyébként mindig ez segít tisztabban látni.
Akkor a beszélgetésbol latod hogy akarod-e még, ö hogy all hozzá, vagy sem ?
Ilyen egyszerű.
A beszélgetések utan mindig lenyugodtam, de volt hogy ezután ujra összejöttunk .
Most pld.egyutt vagyunk.
Nalunk csak ez segitett.
Egymas nelkul kiújuló depresszió stb.
Ha vkivel szeretnél egyutt lenni akkor legyetek együtt.
Ha pld. megtudnad hogy baja lett vagy ne adj Isten meghal, lehet örökké bánnád.
A tesomek is addig szakitottak, összejöttek, még az esküvő napjan is majdnem szetmentek, mert akkor nagy stresszeken mentek keresztül.
Mist együtt vannak, es sokan irigylik a kapcsolatukat.
Mert "megedződött" es tudjak azt milyen egymás nélkül, ill ott vannak a jo emlékek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!