Nincs kedvem élni, hát sosem múlik már el?

Mindig nehezen ment számomra az elengedés. Nagyon ragaszkodó típus vagyok. A leghosszabb kapcsolatom 5 év volt, az akkori menyasszonyom úgy döntött tovább lép, nyilván össze omlottam, de olyan 5 hónapon belül össze szedtem magam és tovább léptem én is. Viszont 29 évesen úgy éreztem megtaláltam az igazit, hogy azért alakultak így a dolgok hogy őt megismerhessem, 29 év alatt voltak kapcsolataim, hosszabb, rövidebb, de senkihez nem vonzódtam így soha lelkileg és külsőleg. Fél évet voltunk együtt ami nagyon intenzív volt sok mindenen átmentünk, megnehezítették az életünket külső tényezők, de igazából a ragaszkodásommal, tehettem mindent tönkre. 4 hónap telt el. 3 hónapja semmi kommunikáció. Pár hete töröltem közösségi oldalról, nem haragból, de fájt látnom hogy ott van, beszélhetnénk de már sosem fogunk, illetve mindig csekkoltam mikro oszt meg valami újat. Járok pszichológushoz egy ideje ,hogy legközelebb ne kövessem el újra ezt a hibát, a szeretetéhséget, mindenáron kötődést. Egy ideig úgy tűnt jól haladok. Mellete sportolok, tanulok, dolgozom, próbálom lekötni magam, de egyik sem ér semmit. A sport is csak amíg csinálom, de van hogy ott is gyatra a teljesítményem mert ő van a fejemben. Minden nap vele kelek vele fekszem, komolyan a gondolataim megölnek, állandóan hozzá vezet minden, milliószor lejátszom az utolsó napokat hogy mit kellett volna tennem. Gyűlölöm magam, bűntudatom van.. Úgy érzem senkit nem fogok már igy szeretni. 4 hónap után most ott tartok hogy ahelyett hogy jobban lennék, random elbőgöm magam, ami számomra is tiszta gáz. Az elején még elfogadtam, de már hónapok múlva.. Nem tudok ismerkedni, mindenkiben őt keresem.Nincs kedvem élni, ha nem lenne családom akinek fájdalmat okoznék, lehet nem is húznám ezt tovább. Úgy érzem mindent megtettem, kerestem szakembert is de mégsem megy.