Van értelme újra kezdeni ha ez a helyzet?

Életem legértelmetlenebb mégis legérettebb szakításán vagyok túl. Tulajdonképpen közös megegyezés volt.

Korunk: 30/L 32/F

A (volt) páromat rég ismerem, mindig is családra, feleségre vágyott, de mióta ismerem (pár éve) nem volt senkije.

Mi egy éve jöttünk össze nagyjából.

Én úgy éreztem és úgy gondoltam hogy a legtökéletesebben haladnak a dolgok, soha nem akartam gyereket és vele éreztem életemben először azt, hogy bárcsak családot alapítanánk. A szex soha senkivel nem volt még ilyen isteni, ennyire sok bókot, kedvességet, figyelmet még sosem kaptam senkitől és a lelkem pedig vágyott is mindig egy ilyen férfira akinek értem a szeretetnyelvét.

Egymástól kb 50km-re lakunk, nem tudunk csak 2-3 alkalommal találkozni egy héten. Hol kocsival hol busszal megyünk a másikhoz ez változó.

Ám év elején volt egy olyan megjegyzése egy közös ismerősünknek, hogy ő még nem akar semmit, eszébe sem jutott ez, hogy esetleg elköteleződés, eljegyzés ilyesmik.

Persze ez engem nagyon megingatott, próbáltuk megbeszélni, de konkrétan ez óta depressziós vagyok, mert bennem egy csomó érzést nagyon előhozott amit még más sohasem( és azért sajnos 30 év alatt sok férfival sodort össze az élet). Kicsit becsapva és felültetve érzem magam, de hát én éltem bele magam. De lehet az érzelmeken behúzni a féket?

Annyira különlegesnek éreztem, már alig vártam, hogy lassan az összeköltözésnél tartsunk, hozzá mehessek haza, várhassam otthon és együtt legyünk és ne csak párszor lássuk egymást.

Tegnapelőtt megbeszéltük, hogy ezt most így nem folytathatjuk, én leépültem lelkileg, nagyon rosszul esett a dolog. Megértette, végül is a beszélgetés során az derült ki hogy ő megijedt és valahogy még félt ennyire "felnőni" és iszonyatosan sajnálja és oda van ő is, és látom hogy szeret.

Szakítottunk, szünetet tartunk, lényegtelen a kifejezés. Én nem tudom elengedni, mert először éreztem ilyet egy férfi iránt mint amit ő iránta, először bántak velem ilyen jól.

De egy év alatt, ennyi idősen, szerintetek nem kellett volna már eljutni fejbe eddig, főleg ha ő is családot akar és elvileg nagyon oda van értem? Persze lehet én is túl reagálom, de fogalmam sincs mi legyen.

Érdemes arra várni, hogy egyszer egy szép napon "megérik" erre és újra együtt leszünk?