Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ex, újra együtt; aztán megint ex. Hogyan dolgozzam fel?
Sziasztok,
Van az életemben egy régóta tartó (6+ év) kiírthatatlan, gyilkos szerelem az életemben. Néhány évig együtt voltunk, elég sok kihagyással; a miértek igazából nem lényegesek a kérdés szempontjából, de igen erős sérelmek történtek (részről megcsalás is és sok hazugság) anno, részemről ilyenek nem történtek. Úgy alakult, hogy 4 év különlét elteltével írt nekem, hogy szeretne találkozni. Tudta, hogy én még mindig szeretem; tudtam arról is, hogy kivel él éppen, szóval néha beszéltünk azért. Mindketten tisztában voltunk vele, hogy egymásnak az igaziak vagyunk, annyira magától értetődően történt köztünk minden egyes érintés, ölelés és csók; és annyi sorsbéli esemény történt az évek alatt, hogy nem volt efelől kérdés. Vonakodva mentem bele a találkozóba, először még nemet is mondtam. Kértem, hogy rendben, bőven felnőtt emberek vagyunk (38+); csak úgy vagyok hajlandó erre, ha a múltat félre tudja tenni, ahogy én is. Találkoztunk, az első 20 perceben kb szerelmet vallottunk egymásnak és egy hónapig a világ legboldogabb párját alkottuk, hogy ennyi idő után újra együtt lehetünk. Egyik este beszélgettünk a múltról, hogy mik történtek párkapcsolati téren, amíg nem voltunk együtt. Ő anno elhagyott egy pénzeszsák, állítása szerint impotens férfiért, akivel soha nem volt szex. Majd kiderült, hogy teherbe esett tőle és abortusza volt. Én nem szóltam semmit, csak meglepetten álltam, hogy ennyi évig hazudott erről nekem. Ment tovább az élet, gondoltam ez is a múlt, elmúlt. Kérdezte tőlem, mennyi partnerem volt, míg külön voltunk. Elmondtam részletesen, hogy 3, ami valljuk be nem sok négy év alatt férfiként. Később egy héttel valahogy szóba került ugyan ez és én mondtam egy negyedik, teljesen jelentéktelen esetet (egy részegese, kokós csajról, aki felcsábított magához, de ott is hagytam, mert undorító volt). Én erre abszolút nem is emlékeztem már; annyira nem hagyott nyomot bennem. No és itt jön a lényeg: Innentől kezdve én lettem a hazug szemét, és az addigi kapcsolatunk megszűnt létzeni. Csakis úgy találkozhattunk, mint szeretők; de az addigi közös életnek innentől kezdve vége; mert ő szabad. Én ebbe nem mentem bele, nem vagyok már gyerek, közös életet szeretnék tervezni, nem szeretői státuszban tetszelegni. Közben egy exe is állandóan megjelent a lakásánál, azt is kértem, hogy koptassa le; nem tette. Eltelt egy hónap, és most ott vagyunk, hogy kb nem beszél velem. Az addigi így szeret és úgy szeret, élete értelme vagyok és végre visszataláltunk egymáshoz az teljes mértékben eltűnt; és ő is egyúttal. Azóta én vagyok a szr. Kérlek mondjátok el a véleményeteket arról, hogy valóban egy óriási hibát vétettem és hazudtam akaratomon kívül, amelyet így lereagálva megérdemlem ezt? (Rengeteg közös programot csináltam vele, vittem mindehová, vele akartam lenni; nem hanyagoltam el egy percre sem, mindent álltam anyagilag is és abszolút társként viselkedtem vele). Vagy csak nem szeret; és csak kipróbált?
Elnézést, hogy ilyen hosszúra sikerült, nagyon össze vagyok törve. Nem egy tiniszerelemről van szó részemről; és hosszú évek teltek el az életemből, így kérlek a degradáló kommenteket hanyagoljuk.
Köszönöm előre is.
Szerintem te ott vétettél óriási hibát, hogy annak ellenére, hogy ez az ember megcsalt téged, visszaengedted az életedbe és hagytad, hogy tovább szívja az energiádat.
Ő nem az igazi neked. Hogy lehetne az igazi, ha megcsalt? Ideje lenne abbahagynod az idealizálását és véglegesen továbblépni.
1. Tiltsd le minden kommunikációs csatornán.
2. Ha vannak cuccai nálad, tedd el egy dobozba és ha értük jön, add oda neki a lehető legkevesebb kommunikáció mellett.
3. Tudatosítsd magadban, hogy ez egy mérgező kapcsolat volt és nem a részleteken kell rágódnod, hanem minél előbb kilépni ebből az ördögi körből.
Teljesen mindegy, mi éppen az aktuális konfliktusotok és ki a szar. Menekülj, gyógyulj és lépj tovább. Más megoldás nincs.
Ez egy vicc? Dehogy vagytok egymásnak az igaziak! Már akkor sem működött, amikor "együtt voltatok sok kihagyással".
Örülj, hogy megszabadultál tőle, felejtsd el örökre!
Furcsa képet alkottál az igazi szerelemről.
Nem tudom, hogy ki a hibás, de az tisztán látszik, hogy jobb nektek egymás nélkül.
Semmi sem megy a szexen kívül. Mást is találsz.
Kell neked ez a folyamatos megaláztatás? Nézd végre kívülről, távolságból. Ez egy kva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!