Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek jogosan zavar, ha szakítottunk egy több éves kapcsolat után a párommal és ő jóban lett az exével?
Néha találkoztak, meg szoktak beszélni, bár volt párom elmondása szerint nem gyakoriak ezek a beszélgetések.Volt párom azt mondta egyikőjük sem akar semmit a másiktól,nekem azt mondta engem szeret és hogy elképzelhetőnek is tartja, hogy legyen közös jövőnk, csak nem most,mert szerinet megállt ez a kapcsolat amiben voltunk és nem fejlődtünk és ő most szeretné megvalósítani az álmait,de úgy érzi ehhez neki most egyedül kell lenni.
Tudom nem vagyunk együtt, de az általa elmondottak alapján jogosan kérhetném, hogy ne beszélgessen azzal az illetővel? Mert ha ő velem még tervezne akkor nem értem minek kell vele is beszélni meg jóban lenni.Nagyon szeretem,de olyan érzésem van picit,mintha versenyeznem kellene valakivel.
Te már egy SENKI vagy neki.
Ő már egy SENKI neked.
Egyrészt sajnos ebbe már nincs beleszólásod abszolút, másrészt halott ügy kettőtök kapcsolata. Bedobott a kedves exed valami tipikusan nyálas szöveget, hogy megnyugodj. Valójában nem akar tőled semmit már, csak mondania kellett valamit, amitől jobban érzed magad.
Sajnálom, de nem érdemes várni rá naivan, szerintem...
Húha, hát ha én az exemre vártam volna, mert "elképzelhető, hogy lesz közös jövőnk" akkor lassan 6 éve várakoznék. 😁
Már férjem van és kisgyerekem, akiket nagyon szeretek, de azt képzeld el, hogy a mai napig rám ír az ex - aki amúgy idén házasodott, hogy már nem sokat kell várnom. 🤣
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!