Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Pszichológushoz kéne szerintetek fordulnom?
Sziasztok!
Lehet, hogy kicsit hosszú lesz, elnézést.
26 éves nő vagyok. Két évvel ezelőttig fél évig jártam egy sráccal. Nagyon szerelmes volt belém, többször mondta, hogy részéről ez szerelem volt első látásra. Én is nagyon szerettem őt. Ennek ellenére egyszer megcsaltam őt (tudom, nagy hiba volt, kérlek ne bántsatok emiatt, azóta is bűnhődöm érte), amit utána önként bevallottam neki. A családjával is megismerkedtem, nagyon megkedveltem őket, és nekik sem volt gondjuk velem.
A barátom a vallomásom után azonnal szakított velem, könyörögtem, hogy adjon még egy esélyt, de nem hatott. Jogos, nem hibáztatom őt emiatt.
Letiltott mindenhonnan, a családja szintén, így nem volt infóm róla. Most februárban összefutottam az öccsével egy bevásárlóközpontban. Köszöntem neki, és megkérdeztem, a bátyja hogy van. Úgy éreztem, elájulok, amikor mondta, hogy a bátyja egy héttel az összefutzásunk előtt meghalt. Szerettem volna elmenni a temetésre, de az öccse nem mondta meg, mikor és melyik temetőben lesz, így azóta sem tudtam elmenni a sírhoz, pedig nagyon szeretnék.
Nagyon hiányzik nekem azóta is, nem is tudtam senki mással újrakezdeni. És már esélyem sincs arra, hogy többé viszontlátom, nagyon fáj, hogy örökre elment, és csak gondolatban tudok tőle elbúcsúzni.
Sziasztok, köszönöm a válaszokat!
Az édesanyjával beszélni 99 százalék, hogy esélytelen, a megcsalás után a barátom meg az egész családja kijelentették, hogy ellenségnek tekintenek (igazuk is van). Az öccse még azt sem mondta meg, hogy melyik temetőben lesz a temetés és hozzátette, a bátyja üzenné fentről, hogy takarodjak onnan.
Pszichológus lesz szerintem köszi.
2-es, tudom, hogy nem miattam halt meg. Attól, mert csak fél évig jártunk, nekem ő nagyon sokat jelentett (a megcsalás egy részeg buli után történt, máig ég miatta az arcomról a bőr).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!