Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Szakítás után hónapokkal mit...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakítás után hónapokkal mit akarhat tőlem a volt párom? Szexet, vagy lehet, hogy rájött, hogy mégis velem akar lenni? Hosszú leírás. N/28

Figyelt kérdés
2011-ben voltunk együtt először, egykorúak vagyunk. Akkor pár hónap után kiderült, hogy akkori barátnőjét csalta velem. 2016-ban összejöttünk újra, addigra ő is felnőtt és kb én is, legalábbis úgy tűnt. 2020 novemberében közölte, hogy már nincs szenvedély és most magával akar foglalkozni, de maradjunk barátok. Azok maradtunk, de bennem még ott élt egy ideig, hogy talán újrakezdjük. Kétszer találkoztunk azóta, az én szülinapomon és az övén. Januárban és márciusban. Most kezdek túllendülni rajta. Ő meg váratlanul újra kedves velem, régi beceneveken szólít, ki akar vinni Németországba bemutatni a fél ottani családjának, nyaralni akar velem, el akar vinni ide-oda, nála van még pár cuccom, mondta, hogy maradjon nyugodtan. Ő Pesten van, én visszajöttem Nyíregyházára a szüleimhez. Mondja, hogy ha Pesten van dolgom, lakjak nála nyugodtan pár napot. Amikor felhívom rá a figyelmét, hogy az emberek így általában a párjukkal, de inkább a nekik bejövő lánnyal viselkednek így, azt mondja, miért lenne ez probléma barátságban meg hogy még bármi lehet meg eltereli a témát. Szakításkor nagyon sokat bántott, akkor úgy éreztem, harmadjára nem hagynám, hogy összetörjön. De sajna még mindig nem sikerült őt elengednem. Mit csináljak? Van rá esély, hogy még szeret, vagy csak az unalmat akarja elütni velem?

2021. máj. 24. 09:07
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Én már nem kérnék ebből a csávóból. Nem hülyített még eleget? Megint bevonódsz érzelmileg, aztán ha megun eldob mint egy használt rongyot. Inkább ne is nagyon beszélgess vele, mert az életben nem fogsz túllenni rajta.
2021. máj. 24. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Hiányzik neki a finom kis puncid, ennyi... Egy baba vagy neki,nem ember.
2021. máj. 24. 09:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
Az a baj, hogy egy helyen melózunk, szeptembertől találkozni fogunk naponta, bár gondolkodtam rajta, hogy váltok, hogy ne lássam annyit.
2021. máj. 24. 09:14
 4/5 anonim ***** válasza:
100%
Ő éli az életed,nem Te...!
2021. máj. 24. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Egyszerű a képlet, csak dugni akar.

Rúgd ki.

2021. máj. 24. 22:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!