Másnak is ilyen érzés a szakítás?

Ugyanígy voltam. Félelmetes, mekkora ilyenkor a kognitív disszonancia - megismerted egy kedves, aranyos emberként, beleszerettél, most pedig azzal szembesülsz, hogy rengeteg bántást kaptál tőle. Tehát annyira mégsem szuper ember, mint amilyennek láttad.

Olyan viszont nincs, hogy régi énje meg új énje. Maximum az elején visszafogta magát, hogy be tudjon cserkészni.

Csak egyet érteni tudok az előttem szólókkal!

Az emberek ritkán változnak! Hajlamosak vagyunk úgy megélni ezt a dolgot mintha egy teljesen másik emberrel lennénk mint akit megismertünk. Talán azért, mert túlságosan fájna magunknak beismerni, hogy mindíg is ilyen volt, csak egy másik arcát mutatta! Viszont, ha egy kapcsolatban előkerülnek a hazugságok és a felek bántják egymást az már egy toxikus kapcsolat amiből mind a két fél csak rosszul jöhet ki! Én mem mondom, hogy szakíts, mert ez a te döntésed! Én csak azt mondom, hogy minden normális ember megérdemel egy boldog, őszinte kapcsolatot. Nyilván elengedni azt akit egyszer szerettél nem lesz könnyű, mert bámennyire is viharosan váltok el a szép emlékek ugyan úgy megmaradnak, de sokkal jobb mintha az ember gyűlölettel és haraggal a szívében válik el a másiktól, mert a gyűlölet többet tud ártani, mint a szép emlékek! Szóval biztos nem lesz könnyű, de ha elfogadsz egy tanácsot fogd fel úgy, hogy elindultál egy úton, aminek egy részén ő fogta a kezed. Emlékezz a vele megtett út szépságeire és fájdalmaira, de nefeledd, hogy ez a te utad és tovább kell menned akkor is, ha már nem fogja a kezed és gondolj arra, hogy az úton valahol vár egy ember, aki akár az egész utadon fogja a kezed és elkísér!

Hát bocsi ez egy kicsit nyálas lett, de csak azt akartam vele mondnai, hogy szerintem mindenki megérdemli, hogy szerethessen és szeretve legyen, de egy olyan kapcsolatba ne éljen amiben ez nem adatik meg!