Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lassan 2 hete kidobott de már új barátnője van, mit tanácsoltok?
Lassan 2 hete kidobott az exem. Pont a mamám temetés én. Nőnapra virágot sem adott, tőlem kért volna pénzt hogy vegyen virágot és vissza adta volna. Együtt éltünk 2 évig, de februárban már nem volt pénze állítólag. Rengetegszer hazudott, nem avatott be a dolgaiba. Én sokat dolgozom, szabadidőm nincs sok, most hogy kidobott mellette tanulok is hogy fejlődjek.
Mikor kidobott rá 2 napra társkeresőn volt fent és már akkor tetszett neki egy lány, akivel azóta is beszélgetnek és ismerősök lettek a közösségi oldalon. Gondolom ő lesz a következő. Egyetemre jár, gazdálkodási szakra. Gondolom ez mérvadó volt a választásban mert én csak dolgozom, el tartom magam és tanulok munka mellett hogy előbbre jussak.
Mindig a munkát okolta amióta dolgozom kihűlt a kapcsolat. De én nem hiszem hogy egy munka miatt mennek szét emberek. Rettenetesen fáj, rosszul esik ez az egész hogy már új kapcsolata van. Mindig gondolkozom, hogy egyszer vissza fogja kapni azt amit velem művelt, sokszor mondta hogy idővel meglátja majd hogy visszajön e hozzám. De rákellett jönnöm hogy ez kamu volt.
Hamarosan költözöm egy lakásba arra is azt mondta hogy majd akkor megnézi ha nem lesz senkije. Egyenként múlt héten 2x lefeküdtünk, hiba volt. Csak maradt nála pár cuccom és nem bírtunk magunkkal. 3xra is majdnem megtörtént de akkor már beszélgetett a lánnyal és elég csúnyán közölte velem hogy kopjak le, ne keressem, ne hívjam mert lefog tiltani.
Sokszor eszembe jut most is az a baj, érzem hogy fáj a szívem. Pedig 2 év alatt többször volt hogy szakítottunk csak én mindig visszakönyörögtem magam mert féltem hogy egyedül maradok. Végül 2 szék közt a pad alá estem. Én ittam meg az egész levét.
Mit tudtok tanácsolni??? Köszönöm.
miert is nem tudod beken hagyni ezt a munkanelkuli suttyot?!
‘Nőnapra virágot sem adott, tőlem kért volna pénzt hogy vegyen virágot és vissza adta volna. ‘ - azert az kemeny, h felnott ferfikent nincs egy ezrese:Dddd szanalom
hagyd beken es ne alazd tovabb magad, tiltas - torles: ahogy o is kerte. nem hiszem el, nok hogy kepesek ennyire lealacsonyodni valami proli miatt.
"sokszor mondta hogy idővel meglátja majd hogy visszajön e hozzám"
Úgy játszik veled, ahogyan éppen kedve tartja. Ne alázd tovább magad, már így is hülyét csinált belőled. Legyen önbecsülésed és keress egy olyan társat, aki szeret és nem kihasznál. Ezt pedig fogd fel úgy, hogy megszabadultál tőle. Érzelmileg/testileg és anyagilag is csak élősködik rajtad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!