Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Szakítás » Jó döntés, vagy elszalasztott...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jó döntés, vagy elszalasztott lehetőség?

Figyelt kérdés

A nyáron elkezdtem találkozgatni egy lánnyal, (egy rövidebb kapcsolat után) akivel régebb óta ismertük/jük egymást. Több alkalommal is összekeveredtünk már régen is , csók ilyenek, semmi extra néha beszélgetés neten. A kémia mindigis megvolt közöttünk. Annak ellenére, hogy tudtam bejövök neki nem tekintettem rá lehetséges barátnőként.


Egészen addig amíg nem kezdtünk el komolyabban randizni, hirtelen beleszerettem, úgy éreztem megnyertem a főnyereményt, bármiről el tudtunk beszélgetni, élveztük egymás társaságát. Lehetőség szerint heti 2-3x találkoztunk.Neki még nem volt komoly kapcsolata, én már túl voltam 1-2n. Ő visszahúzódó kicsit önbizalomhiányos, egyedül is jól ellevő lány. Minden jól alakult az elején, lassan haladtunk előre. Egy idő után aztán mintha elment volna a kedve, kevesebbet beszéltünk, találkoztunk. Azt mondta neki így megfelel. Mindezek ellenére állítása szerint komolyan gondolta a kapcsolatot, és hogy belémszeretett. (egy alkalommal azt mondta számára hihetetlen hogy összejöhetünk) A helyzet nem sokat változott, kevés találkozó-heti 2 kb, kevés beszéd-messenger. (volt róla szó, hogy változtatunk, de nem lett belőle semmi)Kellemetlenül éreztem magam emiatt, egy idő után megelégeltem, és megbeszéltük, hogy szakítunk. Ő sírt, és én sem éreztem jól magam...

Annak ellenére, hogy szeretem/szerettem ezt láttam helyesnek.

Kb. fél évet voltunk együtt.

Megijedt a lehetőségtől? Nem voltam türelmes?

23F 21L



2020. nov. 9. 17:03
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem jól döntöttél. Ha engem kérdezel a lány hiába 21 éves nem állt készen erre a kapcsolatra. Talán még megkeres majd és rájön, hogy mit vesztett. Hiszen nem haragban váltatok el, de neki is tennie kell értetek. Az szerintem kevés, hogy sírt, ha szeret fogal-körömmel kéne érted harcolnia. Sok sikert bárhogy is alakul.
2020. nov. 9. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Helyesen döntöttél.Ha tényleg szeret,akkor tesz is valamit,hogy jobb legyen a kapcsolatotok.
2020. nov. 9. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen az eddigi válaszokat. Bármennyire is nehéz, én is így gondolom. Ennek ellenére elég nehéz, közös terveket szövögettünk stb...
2020. nov. 9. 18:53
 4/8 A kérdező kommentje:
Elég lett volna 1x is leírnom a "nehéz"es dolgot...:)
2020. nov. 9. 18:57
 5/8 anonim ***** válasza:

Az idő majd segít tisztán látni. Én is most vagyok túl egy szakításon, már látom sok olyan tulajdonsággal ruháztam fel ami nem is volt neki. Jó lesz majd kitisztul minden.

(1-es voltam).

2020. nov. 9. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
Újrakezdés esélytelen? Nem is keresitek egymást?
2020. nov. 9. 21:22
 7/8 anonim ***** válasza:
Vajon tudta a lány, hogy ő elvileg szerelmes? Én 18 évesen voltam elsőnek szerelmes és hidegrázásom volt ha nem láthattam a barátnőmet. Ha valaki isten igazából hiányzik, akkor nem érjük be heti 2 alkalommal. Szerintem. Fájdalmasan de jól döntöttél.
2020. nov. 12. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Pont ezért döntöttem én is így, igazából nyilván megpróbál magyarázatot találni az ember, jobb híján az interneten. Ezek alapján az "érzelmileg elérhetetlen" kategória áll hozzá a legközelebb. :/
2020. nov. 13. 22:25

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!