Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szakitás utàn ha letiltottad az exed, milyen okbòl tetted? Olyan gyerekes ès embertelen, ha valaki ezt csinálja. Mi a magyaràzat erre, mièrt csinàljàk sokan?
Mert állandóan ocsmányságokat írogatott, felhívott lehetetlen időpontokban, hogy közölje velem, miszerint ő az ideális férfi, csak annyira baszottul hülye vagyok, hogy fel se fogom, de most hajlandó visszafogadni. Különben is mindenről én tehetek, ő mindent megtett, ő önzetlen, jólelkű, segítőkész, bezzeg én csak távolodtam tőle.
Néha kitalálta, hogy megcsaltam, más oka nem lehet annak, hogy elhagytam. És ez csak a kezdeti rózsaszín köd, rá fogok jönni, hogy egy álompasit dobtam el, menjek vissza hozzá és felejtsük el az egészet, ő megbocsát, mert ő egy megértő, kedves és aranyos srác.
Felhívott hajnalban, hogy megkérdezze, hogy jól alszom-e, mert tönkretettem az életét, reméli szenvedek.
Nyugodtan tartson bárki embertelennek, amiért nem akartam ezt hallgatni és inkább tiltottam minden felületről :)
A barátainak persze teljesen máshogy adja elő a sztorit, ott már végigment rajtam több tucatnyi pasi a kapcsolatunk alatt (soha még csak rá se néztem másra), fizikailag bántalmaztam (soha) stb.
Én letiltottam. Tavaly átmentem hozzá párszor, megbeszéltük, hogy laza kapcsolat, kb 3 hónap volt, szerelmet vallott, mondtam hogy nem fog menni, erre nem értett a szóból, folyamatosan írogatott, hol szidott, hol állította hogy igazam volt, megváltozik, bevetett mindent.. aztán eltelt pár hónap, írt kamuprofilról és több mint egy hét után dobta be, hogy igazából ő az, ha már eldumáltunk biztos sok közös van bennünk.. nem reagáltam, letiltottam, majd másik felületen megint keresett, írt, letiltottam. Eltelt egy kis idő, gondoltam megnézem hogy van, feloldottam a tiltást, hogy ránézzek, de nem írtam. Erre megint írt. nem reagáltam, megint írt, kiakasztott, gondoltam ha képes egy évig ennyit teperni, biztos a világot jelentem neki, jó fontosnak lenni, dumáljunk. Úgy tűnt pár napig, hogy megvan az összhang, de nem sokáig, mondtam, hogy egyszerűen nem bírom, nem kedvelem, nem kell a társasága. Erre közölte, hogy az enyém sem neki, igazából nem is bízott bennem, ott esett le, hogy beteg. Megint nem reagáltam miközben írt, aztán egyszercsak azt írta, hogy tudja hogy érdekel mert nem tiltom le. Na letiltottam.
Egyszer majd biztos feloldom, mert érdekel hogy alakul az ismerőseim élete, de ráírni nem fogok, az fix.
Gyakran tiltottam le embereket(évente 1-2), de ha belegondolok egyiket sem kellett volna feloldanom, valahogy tudtam, hogy azok a kapcsolatok mérgeznek, mégis talán gyávaságból nem voltam képes megválni tőlük..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!