Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez a téma, hogyan működik az exek fejében?
Szóval, én arra lennék kíváncsi. Hogy amikor valaki szakít valakivel, akkor hogyan jut el oda, hogy újra megkeresse azt akit eldobott magától és újra akarja vele kezdeni?
Én ezt így nem tudom megérteni..nem kellett az illető senkinek így gondolta visszatáncol oda ahol egyszer már elfogadták?:)















Vagy esetleg annyi, hogy rájött, hogy hibát követett el. Pl visszatekintve egy apróság miatt volt a szakítás és ő jobban szerette annál a párját, minthogy vége legyen egy ilyen miatt.
Vagy nekem volt pl egy speciális eset, ahol az egyik lánnyal lefeküdtem. Nem volt betervezve csak így alakult a dolog. De megbeszéltük, hogy esetleg lehetne ismételni, mert jó volt a dolog, a lány is szép, okos, meg szimpatikus, ismertük egymást régóta. Egyikünk se volt ilyen kapcsolatban, de nem voltunk már éppen akkor gyerekek. Szóval megbeszéltük a dolgokat, hogy barátság extrákkal. Majd 1 nap múlva közölte, hogy kapcsolatot akar és hogy szeret. Én meg vissza utasítottam, mert kértem egy kis teret, amit nem kaptam meg. Előtte volt egy szakításom, nem álltam készen egy másik kapcsolatra hirtelen. Ha kicsit később áll ezzel elő simán belementem volna szerintem. De akkor nagyon rám szállt a témával. Mikor mondtam neki, hogy nem, akkor mondta hogy legyen akkor csak barátság extrákkal, de úgy már nem akartam mert az már olyan lett volna mintha kihasználnám.
Pár hónap múlva meg már összejöttem volna vele, de akkor késő volt. Néha mai napig bánom, hogy nem jöttünk össze, mert tényleg cuki csaj volt meg minden, de akkor olyan hírtelen jött az egész és nem álltam készen.
Nem arról van szó, hogy nem találtam volna mást, nem kellettem volna senkinek. Hanem hogy nem tudom, hogy mi lehetett volna a dologból, hiszen tényleg nagyon jó barátok voltunk, mindenben megértettük a másikat, jó lehetett volna vele a kapcsolat. De ugye vissza utasítottam és hiába próbáltam volna újra később, már nem volt rá alkalom.





"Olyan helyzetben pl ha nem biztos a szakításban az adott fél és vissza akarja kapni az elhagyott felet, akkor arról van szó, hogy rájött, hogy mégiscsak a jó embert hagyta el?"
Velem már volt ilyen, és igen.
De csak ha valami tényleg apróság miatt. Ha nagyobb dolog hiába tudom, hogy szerettem és boldog is lehettem volna vele akkor nem próbálkozok, bármennyire is nehéz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!