Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit kéne tennem? Mi lenne a helyes döntés?
Nem vagyok olyan ember, akire szívesen rábízná a páromat az anyukája. Majdnem 3 éve vagyunk együtt a párommal, és sajnos nem sikerült a szüleivel jó kapcsolatot kialakítani. Ez nagy részben az én hibám, mert túlgondoltam az egészet. Nem tudtam lazítani a közelükben, a mai napig ideges leszek és elnémulok. Olyan szintre ugrott a szorongásom mellettük, hogy már magamtól beszélgetni se tudok velük, ha nekem kellene kezdeményezni. Nincs velük semmi baj, tisztelem őket, csak képtelen vagyok arra, hogy oda menjek hozzájuk beszélgetni. Depressziós voltam sokáig és a párommal a kapcsolatunk elején volt ismerkedős beszélgetés, iszogatás, amikor mondtam olyan dolgokat magamról, amiket nem kellett volna. Hogy milyen lelki fájdalmaim voltak. Nagyon nem kellett volna, mert nem tudják megérteni, hogy én miket éreztem és miért. Később megpróbáltam elmagyarázni, hogy miből alakult ki az egész (párom tanácsolta), de csak rontottam az egészen.
Ez az első komoly kapcsolatom, mindent jól akartam csinálni, de elbactam, mert tapasztalatlan voltam. Nagyon hülyén kezeltem a dolgokat és emiatt szégyellem magam. A párommal minden rendben van köztünk, szeretjük egymást. Olyan szinten én, hogy akár el is hagynám, ha azzal segítenék neki, hogy jobb élete legyen.
Azt hallom vissza a páromtól, hogy az anyja elhordott engem mindennek. Az anyja nagyon szeretné, ha szakítana velem, de nem idegesíti ezzel a fiát, elfogadja a döntését. Csak mint tanács, úgy mondja neki, mert hát az anyja. Nem neheztelek rá ezért, tökre megértem.
Az jár a fejemben, hogy lehet, jót tennék azzal a párom életének, ha szakítanék vele, mert ugyan már nem vagyok régóta depressziós, de vannak időszakok, amikor rossz kedvű és ideges vagyok. Azt mondta az anyukája neki, hogy egy nem depressziós emberrel teljesen más az élet, egy olyan emberrel, aki rendesebb nálam. Nem akarom a páromat lehúzni...
A párom azt mondta, hogy velem már megállapodott, nem akar mást, még feleségül is venne. De ha tényleg lehetne mással jobb élete, aki többet tudna nyújtani neki, mindemben, családban, anyagiakban, boldogságban... akkor megtehetném érte, igaz?
Nem akarok önző lenni, és elrontani valakinek az életét mellettem. Rossz családban nőttem fel, rossz példát mutattak a szüleim, emiatt félek, hogy rosszul alakulnának a dolgok később, amitől ő boldogtalanabb lenne.
Mit tudtok tanácsolni? (24 éves vagyok)
Köszönöm előre is a válaszokat.
válasza:"lehet, jót tennék azzal a párom életének, ha szakítanék vele"
Sok depressziós, szorongó vagy önbizalomhiányos ember érez így, én is átestem ezen. Amit én megtanultam, az az, hogy hagyd meg másnak, hogy meghozhassa a döntést, hogy veled akar-e lenni vagy sem, és ha döntött, ne akard azt felülírni. Ha valaki szeret, kitart melletted, akkor bizony nem lenne jobb neki nélküled, szóval ne akard ilyen indokkal elhagyni (ez a másik félnek nem csak fájdalmas, de iszonyat frusztráló).
Sajnálatos, hogy hibának kell érezned, hogy őszintén beszéltél a depressziódról, szerintem nem számít annak, de nem mindenki tudja elfogadni, kezelni. Viszont a párod elfogadott és szeret így, innentől kezdve a családja véleménye másodlagos és ha jobban megismernek, idővel majd nem csak a "lelkibeteget" látják benned, meg is kedvelhetnek. Ha nem, akkor nem, de áskálódni, ellenségeskedni azért remélhetőleg nem fognak. Azt ne hidd el nekik, hogy a párod boldogabb lenne mással, hiszen ő téged szeret, téged akar feleségül venni, a családjának ezt ugyanúgy el kell fogadnia, ahogyan neked is :)
Azt írod, már nem vagy depressziós, de a leírtak alapján azért még pszichológusra vagy valamilyen terápiára szükség van. Elsősorban magad miatt, de jó pont lehet másoknál is, ha látják, hogy aktívan teszel azért, hogy jobban legyél (amúgy ez tényleg mellékes, elsősorban ez neked érdeked). Azt tudatosítsd magadban, hogy a problémáiddal együtt (vagy azok ellenére) nem csak teher, nyűg vagy mások számára, a párodat sem csak lehúzod, biztos rengeteg pozitív dolgot is adsz neki, ha mégis veled van. Persze, hogy vannak nehéz pillanatok, de biztos van rengeteg szép pillanat is. (Én ha úgy éreztem, hogy csak lehúzok másokat, sokat segített, hogy együtt összeszedtük a jó dolgokat, elmondták, miért örülnek, hogy az életük része vagyok - ez amúgy baráti, családi kapcsolatokra is érvényes.) Ne zárkózz el, nem kell még külön "büntetned" magad a depresszió miatt, ha valaki az életed része akar lenni, engedd neki. Ha valaki ismer és szeret úgy, ahogy vagy, engedd neki.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!