Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A szintén érettebb korú nőkhöz szeretnék szólni. Szerintetek mi a magyarázata annak, ha valaki mindig ugyanazt a férfi típust „vonzza be”, akit igazából nagyon szeretne elkerülni?
Sziasztok. Én eddig kivétel nélkül olyan férfiakat „vonzottam”, akik még nem heverték ki az előzővel történt szakításukat és rám mintegy búfelejtő eszközként, ugródeszkaként tekintettek. (Csak persze e szándékukat bemutatkozásukkor nyilván nem közölték..) A kapcsolatunk alatt megerősödnek, aztán pedig tovább állnak (azaz szakítanak velem), én pedig elgyengülök és a darabjaimat szedem – néha évekig. Ezek a férfiak szinte közvetlenül utánam megtalálták az Igazit, akit többnyire el is vettek feleségül.
Pokolinak fáj ez az egész és nem tudom, mi az oka annak, hogy mindig ezt a típust vonzom és hogyan keveredjek ki ebből az ördögi körből.
Kérlek titeket, segítsetek, ha átéltetek hasonlót. Köszönöm szépen!
Mert, nem vontad le a konzekvenciákat/tapasztalatokat/miérteket, nem bennük, magadban... Minden társ a tükörképünk, jelzik, hogy önismereti szinten hogyan állunk. Ha nem vontad le a tapasztalatokat, hogy miért ilyen embereket vonzol a magad hiányosságai, sérülései miatt (nem a másikat nézd, magadat!!!), addig mindig ilyeneket fogsz ki. Zsák a foltját. Ők megerősödve lépnek ki, te még szánalmasabban. Pedig a traumák, ha levonod a magad negatív dolgaid épp hogy megerősítenek, segítenek, hogy legközelebb ne ilyen embert vonz magadhoz.
Nem vontad le a magad hibáit. Ennyi.
Szerintem pedig az a baj, hogy nem vagy elég jó emberismerő. Nagyon-nagyon gyakori, hogy az emberek (nők és férfiak is) egy szerelmi csalódást úgy próbálnak kiheverni, hogy keresnek egy pótlékot, aki szexuálisan kicsit feldobja őket, meg eltereli a gondolataikat néha, de összességében nem boldogok, nem szerelmesek belé.
Én mondjuk mindig nagyon érzékeny voltam arra, ha azt éreztem, hogy csak pótlék vagyok. Olyankor inkább nem is adtam esélyt az illetőnek. Ha már nyakig benne voltunk, akkor nagyon nehéz volt tisztán látni, de vannak jelei annak, ha egy férfi nem szerelmes. Észre kell ezeket venni és nem kimagyarázni.
Pl. ha nem vállal fel mások előtt, netán szégyell. Vagy közli veled, hogy nem kell mindig együtt lenni. Vagy más nőket tart jó nőnek, más az ideálja, mint te vagy. Persze van, aki mestere annak, hogy bizonytalanságban tartson és ezért ne tudj kilépni.
Igazából én se vagyok elég jó emberismerő.
Nekem eddig még egyetlen férfi se vallott szerelmet igazán. Azt bezzeg mindig siettek közölni, hogy nem szerelmesek. De úgy, hogy legyen visszaútjuk. Tehát: nem vagyok beléd szerelmes, de én sose voltam az első látásra...
Talán az a legtutibb, ha elhiszed amit mondanak. Lehet, hogy akar kapcsolatot, és kihasznál, amíg nem talál jobbat, de a legelvetemültebb se vallott nekem szerelmet, ha nem szeretett. Azt mondta, hogy a szerelem nem fontos, sokkal fontosabb a barátság, stb. Vagy mint mondtam, hogy még nem vagyok szerelmes.
De nem vallottak szerelmet csak azért, hogy el ne veszítsenek. Talán erre lehet építeni, amit mondanak. De biztos van olyan hazudógép is, aki simán szerelmet vall egy menetért. De az szerintem nem fog lehúzni melletted éveket.
Kedves 2. Válaszoló! Tartalmasan írsz, köszönöm szépen!
Egy dolgot viszont a saját életemben gyökeresen másként tapasztaltam. Nekem akkor is szerelmet hazudtak, amikor nem voltak belém szerelmesek. Nem egy, nem két férfi..
És igen, szerintem gyakran kimagyaráztam azokat a jeleket, melyek egyértelműen arra utaltak, hogy nem szeret engem az illető.
Kedves 4. Válaszoló! Köszönöm szépen! Igen, épp ezt igyekszem elkezdeni.
Mindenkinek köszönöm szépen a válaszát!
Bárki bármit hozzátenne még, szívesen olvasom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!