Régen miért volt kevesebb szakítás/válás/megcsalás? Akkoriban valahogy tartósabbak/stabilabbak voltak a párkapcsolatok.

Megcsalás régen is volt, csak nem verték nagy dobra.Bár így is tudta mindenki a megcsalt kivételével.Ő nem akarta elhinni.Ezért is volt hosszabb egy házasság, mert a csalóval maradt.

A régi időkben egyébként a válás szégyen volt.Manapság már nem.

De a mai világban is élnek úgy emberek együtt évtizedek óta, hogy az egyik, vagy mindkét fél csal.

Ezt honnan tudod ilyen jól, hogy kevesebb megcsalás volt?

A válás/szakítás része még érthető, régebb megbélyegezték ezt, aki egy adott korban nem alapított családot vagy elvált és egyedül volt, ez akkoriban defektesnek minősült, manapság elfogadottabb a szingliség.

Nem tudom mit jelent számodra a “stabilabb” kapcsolat, de ez nem föltétlenül olyan pozitív, idősebb korosztályból hallani olyant, hogy házasságon belül dúlakodás folyik, a férj bántalmazza a feleséget. Máshol meg ellaposodott a kapcsolat, de nem válnak el. Nem biztos, hogy minden esetben olyan jó dolog a “tartós párkapcsolat”.

Nem volt kevesebb.

Csak kevesebben tudták.

Nem volt sem kevesebb megcsalás, sem stabilabb kapcsolatok. Egyszerűen csak nem lehetett elválni. Volt amikor még jogi lehetőség sem volt erre, amikor meg lett akkor még jó néhány évtizedig nagyon lenézett dolog volt, simán kirekesztették azokat akik váltak.

A kapcsolatok semmivel nem voltak jobban. Igazából nem is nagyon voltak kapcsolatok, nagyon kevesen házasodtak valóban szerelemből. Ahol meg igen ott nagyon hamar, nagyon felelőtlenül hiszen ez volt a módi. Ha volt párkapcsolat akkor nagyon rövid időn belül kellett házasság és gyerek is. De ha olyanhoz mész hozzá akit nem is ismersz abból nagyon ritkán lesz jó kapcsolat. Pár év után ezek a kapcsolatok sem működtek, nem szerették már egymást, veszekedtek, nagyon gyakori volt a családon belüli erőszak, az alkoholizmus. Bárcsak sztereotípia lenne ez a papa a kocsmába menekül a mama elől dolog de sajnos nagyon is jellemző dolog volt. A megcsalás ugyan úgy jellemző dolog volt, bármilyen idős emberrel beszélsz valószínűleg tud neked mutatni néhány levelezést a szerelmével (aki nem a férje/felesége volt). Mivel a kapcsolatok nem voltak jók, ritka volt a szerelem elhiheted, hogy megcsalás is volt szép számmal. Ha fizikailag nem is adódott erre lehetőség plátói, beteljesületlen szerelmek gyakran voltak.

Meg persze az sem elhanyagolható szempont, hogy mivel a nők nem dolgoztak a férjük nélkül nem tudtak volna életben maradni sem, a gyerekeket sem felnevelni. Nem lehetett olyan, hogy nem segít otthon vagy ver a férjem ezért elhagyom, hiszen egyedül nem tudott volna megélni a nő.

Szóval nem, nem voltak jobbak a kapcsolatok. Egyszerűen csak nem volt lehetőség a kilépésre, ha volt is akkor nem volt elfogadott elválni. Tűrni kellett és kész, aki szerencsés volt az talált szerelmet valaki más mellett, de a kapcsolatból nem léphetett ki.

Mikor régen? A középkorban, amikor a holtomiglan-holtodiglan max. 10 évet jelentett, mert vagy a nő halt bele a szülésbe, vagy a pasi bármi másba?

Vagy a huszadik század első felében, amikor két világháborút kellett átvészelni, és az emberek örültek, hogy éltek, és a házasságuk működőképessége volt a legkisebb problémájuk?

Vagy az ötvenes-hatvanas években, amikor még szégyen volt válni?

Vagy a hetvenes években, amikor a nők java még simán beletörődött, hogy a konyhában a helye, és a férfi az úr a háznál, és olykor még egy-egy pofont is elviseltek zokszó nélkül?

A válások száma egyenesen arányos a nők emancipációjával és a javuló életkörülményekkel. Ne idealizáljuk azt, ami egyik fél javát sem szolgálja/szolgálta hosszú távon (már ami a stabilitást, tartósságot illeti).

Hogy érthető legyek: a családom falujában még a kétezres évek elején is az volt az öregek egy részének a véleménye, amikor egy fiatal nő elhagyta az őt rendszeresen bántalmazó férjét, hogy az a baj a mai lányokkal, hogy nem tudnak tűrni. Hát ha ez a tartós párkapcsolat alapja, akkor én nem kérek belőle.