Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Randizgatás során szerintetek miből lehet rájönni, hogy engem akar már a pasi, vagy csak régen volt nővel, és azért közeledik?
3.randi, filmnézés...kis kézfogással, karsimogatással indult, a végén már érezni lehetett a mozdulatain, hogy kicsit tovább jutott :)
Nem történt semmi olyan, nem nyúlkált semmi olyan helyre sem, csak az ölelései olyan nagyon "erősek" lettek, olyan nagyon bújós lett.Csókkal zárult az este, tehát nem töltöttem vele az estét.
Egyetértek a többiekkel, szex után fog kiderülni.
Sajnos ilyen ez a világ. Nekem is volt egy ismerkedős pár hetem. Egész nap cseteltünk, telefono beszéltünk, munkatárs uh ott is beszélgettünk. Hamar beadtam a derekam.. utána még beszéltünk 1-2napig de már nem úgy. Majd tiltott és levegőnek néz (munkahelyen is). Pasik...
Azóta megvolt a 4.randi is, ugyanúgy hozzá mentünk. Most már nyíltan bepróbálkozott. Én is kicsit jobban bele mentem a dologba, de azt megmondtam neki, hogy még korainak érzem, hogy lefeküdjek vele. Előző nap csókolóztunk először egymással, másnap pedig már simán le akart fektetni...mikor mondtam, hogy korai még, próbálkozott tovább, azt nem mondom nyilván hogy meg akart volna erőszakolni, de nem is hagyta abba.
Valaki itt javasolta, hogy próbáljak érdeklődni a terveiről. Hát a válaszai nem nyugtattak meg. Ami pedig a szexet illeti, türelmetlennek mondanám...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!