Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fiúk, ti szeretitek ha egy lánynak furcsa ötletei vannak?
Sétáltunk a belvárosban, és valahonnan zene szólt, simán táncoltunk rá, mert úgy éreztük, miért ne.
Ezzel semmi baj sincs.
A céltalan séta is jól eső dolog.
A többit nem szeretem...
Nem lányhoz kapcsolódik a történet de:
Felénk lakott 2 ember akik muriból gyorsan hajtottak egy főúton majd elütöttek egy lányt. Kaptak a tárgyalásig nem voltak őrizetben, aztán rá 1-2 hónapra megint nagyon murisak voltak és 230-al elvittek egy lámpaoszlopot. Nem kell mondanom hogy a lámpaoszlop rájuk ható ereje okozott "némi" károsodást.
Nem lesz egy pár savanyú meg komor mert nem táncolgatnak az utcán (ez inkább egy borzalmas romkom klisének hangzik) vagy épp nem akarják saját és mások életét veszélyezetni autóversenyzéssel. Céltalanul sétálgatni meg szerintem elég sok pár szokott.
Sportolni szoktunk közösen menni abból próbálunk mindig ki újabb dolgokat de volt hogy gondoltunk egyet és elmentünk sátrazni vagy épp este kitaláltuk hogy akkor holnap elmegyünk Bécsbe a vidámparkba. Ilyen random dolgokat jó csinálni időnként vagy új dolgokat kipróbálni, még ha csak annyi is hogy akkor menjünk szusibárba és együnk nyers halat mert azt még egyikőnk se kóstolta. Ami eszembe jutott még furcsa ötletek amik tetszenének már a szexualitás kategóriába tartoznának, de az ilyen témában is jó kipróbálni új dolgokat. Szerintem nem feltétlen kell furcsa vagy megdöbbentő dolgokat csinálni egy kapcsolatban hogy valahogy feldobjuk, elég spontánnak lenni.
Nekem ezek pl tipikusan azok az "ötletek" amik csak a romantikus filmekben működnek megfelelő "háttérzenével" :)
Nem tudom elképzelni, hogy mi élvezet lenne abban, hogy az utcán zene/hangulat nélkül táncra perdüljek más emberek előtt...mert csak...
A kocsit versenyzés szerintem kifejezetten veszélyes is lehet. (ha ilyen vágyatok van menjetek el gokartozni)
A megyünk cél nélkül kirándulni megint az a dolog ami a valóságban nem működik. Mert előbb utóbb pisilni/kajálni/aludni kell, és ha éppen Csajágaröcsögén egy cigány telep mellett" sötétedik rátok megsúgom a kocsiban alvás és bokorban pisilés már kevésbé romantikus.
Persze értem a szándékot, hogy ne hagyjuk ellaposodni a kapcsolatot. De akkor inkább szervezünk valami közös programot, kipróbálunk valami új hobbit. Nem kell teljesen elrugaszkodni a realitástól, hogy új színeket vigyünk az életünkbe.
18.-as nyilván nem közös sétálásra gondoltam. Ha külföldön vagy új városban nyaralunk párommal én is jobban preferálok egy beszélgetős sétálást a városban, mint egy boltsorozást, vagy beosztott "kötelezően" megnézendő turisztikai helyek látogatását. :)
De ugyanez pl. autózásban (amit a kérdező írt) szerintem élvezhetetlen. Mármint, hogy mész autóval úgy, hogy amerre visz az út? És mi az a pont amikor azt mondod, hogy na oké most már kocsikázok 2 órája visszafordulok...nem tudom nem életszerű. :) :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!