Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Miért nem akar a barátom...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem akar a barátom találkozni a szüleimmel?

Figyelt kérdés

Egy hónapja vagyunk együtt a barátommal, és mikor az jön szóba, hogy olyan programot szervezünk szüleimmel, ahova ő is nyugodtan eljöhet, vagy találkozhat velük, egyszerűen nemet mondd. Konkrét indokot sosem tud mondani, és kezd zavarni a dolog. Nem is jön hozzánk, vagy olyan helyre ahol esetleg a szüleimmel is összefuthatunk. Gondolkodtam azon is, hogy talán azért nem, mert eddig a volt barátnőinek as szülei nem fogadták el őt, a nagy kor különbség miatt, és ettől esetleg fél. Vagy mert nem gondolja komolyan ezt a kapcsolatot, esetleg még várni akar ezzel a szülőkkel találkozós dologgal. Szüleim mondták, hogy ők nem ellenzik azt, hogy együtt vagyunk, és akárhová megyünk folyton kérdik, hogy ő nem akar-e jönni, és már elég kínosnak érzem a helyzetet, hogy ő folyton nemet mondd. Én már voltam náluk, de a szüleit sosem láttam, nem találkoztam velük.

21L 32F



2017. szept. 25. 20:52
 1/10 anonim ***** válasza:
51%
Lehet megette a szuleit azert nem latod oket... es a te szuleidet nem akarja megenni
2017. szept. 25. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

1 hónapja ismerkedtek még csak!! Mi a fenének akarod még a szüleidnek bemutatni? Majd a 4.-5. hónapban már esedékes lehet, de még nagyon az elején vagytok.

Kérlek, ne erőltesd még ezt a témát.

2017. szept. 25. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
A nők zöme vagy nem akar komoly kapcsolatot, vagy 1 hónap után már az esküvőt kezdené el szervezni. :D Hejjj, korai ez még, jegeld a témát vagy még 2-3 hónapig!
2017. szept. 25. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
1 hónap után ez még nagyon korai.
2017. szept. 25. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
Szégyellős,fél,hogy a szüleidnek nem elég jó; téged pedig azért akar rejtegetni a saját szülei elől, mert fél, hogy belekotnyeleskednének a dolgaiba, hogy "jaaaaj, nem is olyan aranyos , mint mondtad, azt hittük, aranyosabb"; vagy hogy vitatnák, megkérdőjeleznék az ő döntését, és kötekednének vele. Vagy esetleg nem is jó a kapcsolata a szüleivel, úgy gondolja, hogy nem is érdemlik meg, hogy bemutasson nekik téged, mert nem tartoznak hozzá az életedhez, nem tehet róla, hogy pont őközéjük született le, és az ő felnevelésükben kellett részesülnie; és akkor, ha ő nem mutatja be a te szüleidet, hogyan is várhatná el, hogy te a tieidet neki bemutasd, és akkor már joggal kérhetnéd, hogy ő is mutassa be az övéit, akiket meg lehet, hogy szégyell. Esetleg fél a te szüleidnek az ő irányába való megítélésétől, hogy nem fog tetszeni nekik, hogy 11 év van köztetek, és hogy 30 fölött miért kezdett egy ilyen fiatal lánnyal, hogy öregnek gondolnák őt hozzád, és elítélnék, bántanák őt emiatt, vagy már egy rosszalló nézés is árthat neki, hogyha nagyon érzékeny. Amúgy lehet, hogy kötekedősek az ő szülei, és azért szégyelli őket.
2017. szept. 25. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:

#5/5

Annyit tudok a szüleiről, hogy nem a legjobb a kapcsolata velük, és nem avatja be őket a magánéletébe, mert szerinte semmi közük hozzá. Az elején, nekem sem akarta elmondani, hogy hány éves, mert félt hogy ez befolyásolná az ismerkedésünket, vagy a róla alkotott véleményemet. A többi válaszoló hozzászólását olvasva, kezdek rájönni, hogy tényleg korai ezt az egészet erőltetnem, ha el kell jönnie ennek az egésznek, hogy majd bemutatjuk egymást a szüleinknek, úgy is el fog jönni. Addig meg várok. Türelmesen.

2017. szept. 25. 21:26
 7/10 anonim ***** válasza:

Amit eddig leírtak (és leírtál a kérdésben) az reális. Kevés idő, lehet nem is igazán tudja, hogy mit keres melletted, lehet fél tőlük, stb. Lehet több dolog is a háttérben. Őszintén szólva ha ismerném sem tudnék erre válaszolni, de szerintem rajta kívül senki sem...


Szerintem ezzel a kérdéssel egyébként bőven ráérsz néhány hónap múlva múlva foglalkozni, ha még fenn áll egyáltalán.

2017. szept. 25. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Első te extrém jófej lehetsz :D

Én arra gondolok, hogy csak szexre kellesz neki, nem komoly kapcsolatra, ezt a korkülönbség miatt is gondolom. Ilyen esetben ki akarná megismerni az apóst anyóst?

2017. szept. 25. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Lehet, hogy szülőket látogatni még korai, de kommunikálni sosem korai. Mit mond ő? Miért nem egyértelmű számodta, hogy tőle kérdezed meg?
2017. szept. 26. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
#9 Kérdeztem tőle, de sosem adott konkrét választ, valahogyan mindig el poénkodta. Volt hogy azt mondta nem akar bajt, vagy egyszerűen témát váltott.
2017. szept. 26. 12:48

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!