Lépjek, avagy megvolt az esélyem és hagyjam?

Szilveszter éjjelén egy nő ismerősöm, akit barátok barátjaként ismertem meg szerelmet vallott nekem. De finom határozottsággal elutasítottam, különösebb indok nélkül, mivel nem is nagyon kért magyarázatot. De ide leírom, dohányzás és elhízottság okán nem tekintettem rá úgy, mint akivel lehetne valami.

Mosta augusztusra a lány végleg letette a cigit, és már nem is szenved nélküle. És bár nem egy nádszál alkat, de elég jelentősen lefogyott, arányos lett, erős is, látszik hogy került rá izom a pici párnák alá, amik formásan tartják.

Sosem felejtettem el az ő őszinte szavait, mikor elém állt, hogy szeret; akkor éjjel, éjfél előtt nem sokkal. És így, hogy tudom hogy tetszettem neki, sőt, szeretett, az új, dohányfüstmentes, formásabb testű önmaga már tetszik. Szívesen találkozgatnék vele kettesben mostantól, hátha kialakul valami és párkapcsolat is lesz belőle.

Viszont ez olyasvalami, amihez alapvetően nem lenne képem. Lekoptatom és visszakuncsorgok? Két lábbal rúgnám ki magam az ő helyében.

Viszont.

Ma korábban egy közös nő ismerős rám írt, és kibökte, az egész miattam van. Hogy a lány úgy vélte, cigi és elhízás nélkül talán lenne esélye nálam.

Nem tudom. Ha ez igaz, akkor legszívesebben most rögtön elhívnám randira. De ha nem...