Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem jó nekem senki? Miért nem tud egy lány sem megfogni?
K#va sok ma az ilyen jellegű kérdés.
19/L
Hasonló cipőben járok. Annyi különbséggel, hogy én sok olyan lánnyal találkoztam már, akik megfogtak, mert megvolt bennük a szikra vagy nem is tudom minek nevezzem.... Talán humor érzéknek kéne neveznem :D
Intelligencia és lazaság.
Kétszer szerelmes is voltam négy év különbséggel.
És most is vannak lányok, akik határozottak, tehetségesek és eszesek, és nagyon jóban vagyok velük. Bár szerelmes nem vagyok beléjük (némelyiknek van pasija, ezért tabu.. némelyikhez nem vonzódom sajnos, mert azért bár nem a külső a legfontosabb, de az is szempont számomra.), de remek barátságokat ápolok velük.
Szerintem csak jó helyen kell keresni, és ennyi.
Szerencsémre nekem a gimnáziumom is olyan hely volt, ahol kicsit azért az én ízlésemnek megfelelően válogatva kerülnek be az emberek, illetve egy nagyon erős közösség is, ahova 11 éve járok, az is egy ilyen hely. Plusz az egyetemen is találtam két gyöngyszemet, akik a csoport társaim voltak. :)
Szerintem csak tudni kell jó helyen keresni, sosem előre ítélni, és megismerni rendesen a másikat. :)
20 F
#3
Mindig is egyedül voltam. Soha nem volt még komoly kapcsolatom.
Nagyon egyetértek a #7-tel. Valahogy kevés az érdekes ember, aki képes olyat mondani, amire azt mondod, hogy "Na ez meglepett! Ez értékes!"
Sokan kiszámíthatóak, és ezért unalmas is a beszélgetés... de vannak, akik egy-két mondattal a világképet megfordítják a fejedben. :) Azok az emberek ritkák, és azért, mert Neked ritkák... vannak, akiket unalmasnak tartasz vagy irritálónak, és azok az emberek másoknak világkép fordítóak lehetnek.
A számodra kompatibilis embert kell megtalálni. Ez nem egy lehetetlen küldetés, csak ismerkedni kell, és nem megítélni egyből az embereket.
Én például (hah most jön a beképzelt nagyzolás) egy nagyon érdekes ember vagyok, viszont első ránézésre: bunkó, paraszt, gátlástalan, és nem tartja be az emberek közötti normális társadalmi határokat. Kicsit öntörvényű vagyok, és ez első találkozásra gyakran elviselhetetlen. Plusz ha valami nem tetszik nekem, akkor kötekedek azzal is, akit először látok, és nem izgat, hogy nem ismer még rendesen. Így az első benyomás rólam szinte 99%-ban szörnyű. (minden barátom ezt mondja, és sokan azok is, akik csak 1-2szer találkoztak velem.)
Tehát elsőre szinte mindenki utál engem :) (Ehhez az is hozzátesz, hogy szerintük olyan ütni való fejem van :D )
De vannak, akik rákényszerültek, hogy velem töltsenek időt nap mint nap, hétről hétre. (Osztálytársak, csoporttársa, edzőtársak stb.... családtagok :D )
Ezek az emberek megismertek szép lassan, és rájöttek, hogy amúgy nem vagyok akkora se.ggfej, mint elsőre tűnik. Amúgy kedves, odaadó, (meg a többi ostobaság, amit szoktak mondani) vagyok.
Szóval ne ítélj elsőre, mert elszalaszthatsz egy olyan különlegességet, mint engem :) :D ... De én srác vagyok, ami azt jelenti, hogy amúgy se érdekel Téged, hogy elszalasztasz-e vagy sem :D Akkor meg mindegy :)
Ítélj meg!
JM!
20 F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!