Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Ha gazdag vagyok, akkor az a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ha gazdag vagyok, akkor az a jó, ha csak hasonlóan gazdag lányok között keresek párt?

Figyelt kérdés

Hát szóval amolyan felső középosztályos családba születtem, nem arról van szó, hogy valami milliárdos lennék, de most Botka Lászlótól megtudtam, hogy én is gazdagnak számítok.

Na de a lényeg, hogy engem ez sosem érdekelt, hogy ki hogy áll anyagilag, nem ez alapján választottam párt. Viszont az eddigi barátnőimnél néha felmerült, hogy akartam valami közös programot, csak a lány drágának tartotta és hiába mondtam, hogy kifizetem, nem volt hajlandó elfogadni, így viszont nem is mentünk el. Konfliktus mondjuk sosem volt ebből, nem csináltam ügyet belőle, csak ha emiatt nem éreztem elég szabadnak magam a lány mellett,ha úgy láttam ,hogy visszahúz, akkor inkább szakítottam. Rólam ugyanis azt kell tudni, hogy nagyon szeretek utazgatni(akár távoli kontinensekre is),síelni, étterembe, kiállításokra, színházba járni stb. Szóval lehet, hogy célszerűbb lenne olyan lányt keresni, aki ezeket eleve megengedheti magának. Csak hát ezzel meg ugye az a baj, hogy nem mi döntjük el, hogy kibe szeretünk bele. Komoly érzelmeket eddig csak nálam szegényebb lányok iránt éreztem, a hozzám hasonló helyzetű lányok akikkel eddig találkoztam, nem váltottak ki belőlem szimpla vonzalomnál többet.



2017. máj. 20. 16:22
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
46%

Indul a buli:)

Elég volt a napozásból, lehet a neten trollkodni.

2017. máj. 20. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
76%
Ha neked ez fontos és ennyibe kerülnek a hobbijaid,tényleg hasonló hátterű lányt keress.
2017. máj. 20. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 anonim ***** válasza:
24%

Ha az a szegényebb lány, aki nem fogad el tőlem semmit, az vagy nem is akar semmilyen kapcsolatot, vagy nagyon szerény.

Ha csak az utóbbi, akkor ezt kell megtudni biztosan, és akkor ő lenne a befutó.

Aki egyből lecsap ilyen utazgatós lehetőségekre, nekem az gyanús lenne...

Ismertem olyan nőt, aki a nyaralásait úgy szponzoráltatta, hogy mindig valami palit felszedett nyár elején, a végén meg kidobta.

2017. máj. 20. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
61%
Vagy talalj olyan szegenyebb lanyt, aki nem urasitja vissza, hogy te alld a reszet.
2017. máj. 20. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 A kérdező kommentje:

Igen, sajnos az is egy lehetséges probléma, hogy előfordulhat olyan, hogy csak a pénz miatt akar kapcsolatot a lány, szerencsére velem ilyen még nem fordult elő.


Hasonló anyagi helyzetű lány esetén ugye ez nyilván nem veszélyeztet, mert neki is van elég.

2017. máj. 20. 16:48
 6/20 anonim ***** válasza:
85%

Ha gazdag vagy, akkor pontosan tudod, hogy olyan helyekre jársz, olyan hobbikat űzöl, ahol akaratlanul is olyanokkal találkozol, akiknek erre valóban telik.



Te viszont nem vagy gazdag, csak itt trollkodsz )

2017. máj. 20. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 A kérdező kommentje:

Nem arról van szó, hogy ne találkoznék hasonló helyzetűekkel, csak közülük senki nem keltette fel annyira az érdeklődésemet.


Eddig am. 3x tettem fel itt olyan kérdést, amiben megemlítettem az anyagi helyzetem, és mind3nál a válaszok minimum fele az volt, hogy ez szerintük troll kérdés... :D

Nem értem, miért olyan hihetetlen ,amit írok.

2017. máj. 20. 17:16
 8/20 anonim ***** válasza:
Akkor ismerkedj szegényebb lányokkal, de ők biztos nem fognak veled síelni járni, hacsak nem fizeted nekik :D
2017. máj. 20. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
66%

Mi értelme a kérdésnek? Azt mondtad úgysem az anyagi háttér alapján választasz, nem tudtál megszeretni egy gazdag csajt se. Mi fog változni attól ha itt most leírjuk neked, hogy ja, egy gazdag csajjal jobban járnál. Akkor majd hirtelen egy gazdagba fogsz beleszeretni? Eddig is a szívedre hallgattál, ezután is arra fogsz, legalábbis remélem.

A "szegény" lányoknak meg mikor felajánlod hogy fizeted az utat meg minden, mondjad nekik hogy ezért a pénzért nem te dolgoztál meg, ez csak az öledbe hullott a családod miatt, szóval fogadja el nyugodtan, nem a te érdemed. Ha okos a lány akkor rájön hogy van ebben valami és elfogadja:) Én biztos elfogadnám ebben a szituban. Ha Te gürizted volna össze a vagyont akkor már én se fogadnám el csak úgy. 24/L

2017. máj. 20. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:

#7


Azert tartjak hihetetlennek, mert az oldalon valaszolgatok es kerdezok nem a te tarsadalmi csoportodhoz tartoznak es nem tartjak elkepzelhetonek, hogy neked is szukseged lehet egy ilyen oldal hasznalatara.

2017. máj. 20. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!