Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Milyen kapcsolat kerekedhet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Milyen kapcsolat kerekedhet ki ebből egy ilyen pasival? 20/L

Figyelt kérdés

Nem olyan túl régóta ismerkedünk, meg találgozgatunk és semmi önbizalmam nincs, mert az előző barátom az összeset elvette és nagyon átvert.

Most először próbáltam ki, hogy milyen fb-ról ismerkedni. Nyitott vagyok minden lehetőség felé, szóval gondoltam kipróbálom, de persze óvatos voltam és nagyon sok olyan emberrel találkoztam, hogy végül kiderült, nem illünk össze vagy csak hazudozott. Aztán megtaláltam ezt a srácot, konkrétan kiírta, hogy csúnyák ne jelöljék be, meg hát.. így elsőre elég csajozósnak tűnt és ez legbelül még most is zavar, mert értitek, ki tudja mit csinál a hátam mögött, de azért még van remény, hogy nem ver át és csak az önbizalomhiányom miatt vannak hülye gondolataim. Csak a poén kedvéért jelöltem be, gondoltam úgysem lesz semmi, mert nem vagyok szép egyáltalán. Bár sokan mondták már nekem, hogy szerintük szép vagyok és szüleimnek gyakorlatilag elegük van belőle, mert szerintük önképzavarom van.. Dehát mint említettem előző barátom elvette az önbizalmam, össze-vissza csalt meg ilyenek.. Na de visszatérve erre a srácra. Az ő kinézetére mit is mondjak.. Elég páwa, de azért gondoltam pár mondat erejéig lehet mégérné beszélgetni. Végül visszajelölt és kiderült, hogy mennyire szépnek talál és valahogy elkezdtünk beszélgetni. Elmondása szerint én vagyok az egyetlen, akivel csak úgy elrepül ez a pár óra, amíg beszélgetünk. Ugyanabban a városban lakunk, fél órára egymástól és így találkoztunk is egy párszor. Eddig csóknál több még nem volt közöttünk. Illetve tegnap kicsit későig beszélgettünk és elkezdett magáról elég khm képeket küldözgetni és azzal nagyzolt, hogy elérte, hogy kockahasa legyen. Speciel engem nem különösen izgat és ezt neki is megmondtam, erre puffogni kezdett hogy más lányok élnek-halnak az ilyenért. Na ja, de ők más lányok..

Szóval a lényeg, hogy nem tufom mit kezdjek vele. Nem nagyon érzem, hogy késztetése legyen arra, hogy minél hamarabb komoly kapcsolatba kezdjünk.

Beszélgettünk az előző kapcsolatainkról és a srác elmondta, hogy nemrég 2 lánnyal is együtt volt, tudtak is egymásról, meg legjobb barátnők is egyben és az a vicc, hogy azért az is működött valahogy. Elvileg ezen kívül még volt 4 kapcsolata és ennyi.


Ő amúgy szintén 20 éves.


2017. febr. 15. 10:47
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Szoba sem allnek ilyen alakkal.
2017. febr. 15. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Arra biztos jó lesz, hogy párszor elpancsolgasson benned.
2017. febr. 15. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

Buta egy ember lehet!

N25

2017. febr. 15. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%

Húú...én nem fűznék nagy reményeket hozzá. Szerintem nem csak Veled beszélget. Én is megjártam, én is belementem ilyen kapocsolatba aztán jött a pofáraesés.

Cselekedj belátásod szerint. Mai fejjel, nem mennék bele, megszakítanám a kapcsolatot vele ami még nem késő.

Ügyes legyél.

2017. febr. 15. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
100%
Volt egy kapcsolatod, ahol az exed szarrá csalt, megalázott elvette az önbizalmad. Erre ismerkedsz egy csávóval, aki nőcsábász, egyszerre több nője volt, és páwa. Gondolom most azt hiszed, hogy te majd megjavítod, és érted megváltozik. Hát nagyon ostoba vagy, cseberből vederbe dobod saját magad.
2017. febr. 15. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

Hát, ha rajtam múlna, ebből semmilyen kapcsolat nem keveredne. Nem igazán tetszik neked, nem igazán érzed, hogy ez bármerre is haladna, igazából a te szándékaid is komolytalanok, szóval mégis, miért szeretnél te vele bármit kezdeni? Főleg, hogy kb garantált a részéről egyszerre több szál futtatása.


Amúgy, gyanús, hogy ebből ha kerekedik is valamilyen kapcsolat, az rövid és fájdalmas lenne.

2017. febr. 15. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
hm külsősègek...legkevèsbè kene hogy szamitson...33f
2017. febr. 15. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%
Lol. undorító alak lehet... megdug párszor aztán megy tovább. De ha ennyire naív vagy megérdemled.
2017. febr. 15. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%
Így van, szard le a normális srácokat, és gyere osszze vele ... Gratulálok :) .....
2017. febr. 15. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Ugye megírod nekünk, ha átbacta a fejedet?
2017. febr. 15. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!