Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan hozhatnám helyre, amit az első találkozásnál elrontottam?
Nemrég óta beszélünk az is elég ritkás. A találkozót lemondtam egyéb okok miatt, azonban összefutottunk egy szórakozóhelyen amikoris elég rossz hangulatban voltam( mert a barátaim lepattintottak) ezáltal elég érzelmessé váltam és beleéltem magam a dolgokba/lány létemre többször bókoltam neki. Ez talán túl sok lehetett vagy őt nem fogtam meg annyira de tett egy utalást amitől gyorsan észhez tértem és nem sokkal utána leléptem, pedig úgy volt, hogy vele és a barátaival megyünk tovább. Visszahallottam, hogy emiatt neheztelt rám ami érthető, viszont ezek után nem szerettem volna még a terhére is lenni (nehogy úgy érezze muszáj velem lennie). Beszéltünk azóta és most is úgy érzem mintha utalgatna arra, hogy ezt nem így kellett volna.
Hogyan korrigálhatnám ezt, hogy kihívásnak vehesse újra az egészet? Mert jelenleg úgy érzem könnyű prédának tekint, ami rám nem vall. Vagy ez a sejtelmesség már nem fordítható vissza?
Egyszer elrontottál valamit és azóta ezzel foglalkozik és utalgat?
Tudod kinek kéne ilyen. Ha esetleg összejönnél vele és elrontanál valami apróságot, akkor is ugyan ezt csinálná? Ha neked ez kell, akkor próbálj vele beszélni, de én a helyedben normálisat keresnék.
Tehát bókoltál neki és könnyű préda lettél...
Mi ez NatGeo?
"A hím közeledik a kiszemelt nőstényhez...de a nőstény ostoba módon bókolni mert, így a hím nem tetszését fejezi ki, mire a nőstény eloldalog, de szeretné a hím érdeklődését újra felkelteni, mert a génjeiből életképes almot nemzhetne úgy érzi."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!