Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Randin normális az alkoholfogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Randin normális az alkoholfogyasztás? Meg vagyok illetődve. Le lettem itatva?

Figyelt kérdés

Társkeresőről randiztunk egymással, ez volt az első találkozásunk az életben valaha. Külsőre tetszettünk egymásnak, belsőre is jó irányba folytak a dolgok. Nem vagyok valami tapasztalt, 2 fiúval voltam az életben, mindkettő a barátom volt, egy harmadikkal csókolóztam és randizni sem voltam már majdnem egy éve.


Sétáltunk fél órát, aztán elvitt egy beülős, igényes pince kocsmába(/pubba), ahová már foglalt egy kisasztalt egy kanapéval, ahol egymás mellé ültünk. Aztán jöttek az italok. Mindketten megittunk 2 óra alatt két-két pohár, kb fél liter bort.

Kb. 1 óra után ott tartottunk, hogy az elején még pár tíz centi távolság volt köztünk, aztán már ott voltunk hogy átkarolt, az arcunk volt egymástól 10-20 centire és a testünk, lábunk is egymáshoz ért végig. Aztán megcsókolt elég hamar.


Amúgy belsőre is jól megértjük egymást, sokat nevettünk, ő nagyon sok érdekes dolgot mondott magáról és engem is meghallgatott, amikor beszéltem. De olyan furcsa, mert nem voltam arra felkészülve, hogy ez történik az első randin. Vagy velem van a baj, hogy ilyen visszafogottan kezelem amúgy a dolgokat és nincs sok tapasztalatom? Valahol azért tetszik hogy ez a fiú tudja mit csinál. (22 éves, én 20)


2015. nov. 15. 19:48
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

nem itatott le

elfogadtad megittad önszántadból... ő is ugyan azt itta mint te.

az lett volna a leitatás ha neked sokkal erősebb alkoholt kér vagy ő egyáltalán nem iszik csak te... na meg ha rád tukmálja...

2015. nov. 15. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
nem kispályás a srác, tud élni :D Valóban kicsit besegített az alkohollal, hogy oldódj te is. Végül is ha neked ez bejön akkor miért ne? Meg rosszabb dolgok is lehettek volna, ha neked ez belefér... te döntesz úgy is. Meg nem fogtak fegyvert a fejedhez hogy igyál szóval akármi lett volna ebben te is benne voltál.
2015. nov. 15. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

1: Nem rossz értelemben kérdeztem. Hanem hogy az ivás annak a része-e, hogy minél hamarabb a tárgyra térhessünk, mert hallottam hogy az alkohol ellazítja az embereket.


2: De nem így értettem hogy rossz dolog történt volna. Nincs sok tapasztalatom és azt kérdezem hogy ez mennyire az élet része. Az érdekel hogy a rendes pasik így csinálják ezt? Mert ő az eddigiek közül akivel dolgom volt a legtökösebbnek tűnő. (Jó értelemben, mielőtt ezt is félre értitek.)

2015. nov. 15. 20:01
 4/9 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon beteg a srác. :DDD


Bocsi, de tényleg nevetek. Egyébként szerintem szuper estétek lehetett. Az, hogy foglalt helyet arra enged következtetni, hogy fontos vagy neki, illetve igényes annyira, hogy nem bízza a dolgait a véletlenre. A borozás pedig tényleg megfelelő egy jó kis beszélgetés mellé. Szerintem nincs ezzel semmi baj, persze jól megoldotta, hogy így közeledett hozzád. :D

2015. nov. 15. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Most már legalább nem csak "hallottad" hanem tudod is, hogy az alkohol ellazít. :) Nem para a dolog ha nem bántál meg valamit utólag. Én felelőtlen tudok lenni ha iszom, ezért baromi nagy mértékkel innék csak bármilyen randin, max 1-2 pohár bor.
2015. nov. 15. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Szerintem ez tök normális, örülj neki :)
2015. nov. 15. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

1-es vagyok

amúgy én is csináltam hasonlót karácsonyi vásár séta forralt vörösbor majd beültünk egy hangulatos kis bárba...

hazakísértem fél Debrecenen keresztül megölelt kicsit becsípett az elmondása szerint én meg megcsókoltam :)

rühellem a forralt bort csak szolidaritásból ittam vele, mert ő kívánta de magában nem akart inni...

Remélem lesz folytatás...

Am kis mértékben tényleg közvetlenebbé teszi a dolgokat :)

2015. nov. 15. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Bevett csajozási trükk, hogy direkt olyan helyet foglal, ahol egymás mellé tudtok csak ülni, mert ez növeli az intimitás lehetőségét. :) Közelebb tudtok egymáshoz kerülni. Nincs ebben semmi, ha élvezted.
2015. nov. 15. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
eddig nem szoktam, de így végiggondolva az eseményeket, lejegyzetelem magamnak a dolgokat és később használni fogom :D
2015. nov. 16. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!