Ismerkedéskor érdemes szomorúságomról beszélni, úgy hogy ne ijesszek el senkit?

Ha ilyesmire vágysz, akkor neked a "barátságból több" jellegű ismerkedés való. Kialakult barátságban minden bánatodat elmesélheted neki (nyilván ott is vannak fokozatok, hogy ne lelki szemetes legyen, meg oda-vissza kell működnie, meg nem ismerkedésről, hanem kialakult barátságról van szó), és utána bátrabban próbálhatsz meg kikezdeni vele, hiszen mindent tud rólad, nem árulsz zsákbamacskát.

Vannak egyébként nők, akiknél ettől függetlenül is működik a dolog, de azok általában a tyúkanyó típusúak. Ott elő lehet adni, hogy milyen szar volt eddig, de nekik hála minden más lehet - ők biztosan meg akarnak majd váltani. :)

Egyébként nem mellébeszélni meg önfényezni kell, csak megtalálni a határokat. Első randikon egy effektíve ismeretlennek nem fogom a nyakába borítani, hogy rossz volt a gyerekkorom és még a hajam is fáj, úgyhogy bánjon velem hímestojásként, de finoman meg lehet pendíteni, hogy nem vagyok híve a melldöngetésnek, és az őszinteség mindenek előtt, a másikat jóval-rosszal fogadom el, mert hát az én életem se tökéletes, a gyerekkorom meg pláne.

Ugye, érzed a különbséget? Aztán, ha alakul valami, nyilván ki lehet fejteni bővebben, mert egy őszinte kapcsolatnak az is része.