Én azért nem akarok barátnőt, mert úgy érzem, nincs hozzá jogom. Szerintetek?

Tehát nincs jogom hozzá, mivel a belső tulajdonságaim a lehető legrosszabbak, mondhatni csak rosszat örököltem a szüleimtől. A külsőm még elmegy átlagosnak, de a belsőm sehogy sem: gyenge akaratú, depresszióra hajlamos, figyelemzavaros, gyáva, beképzelt, büszke, önbizalomhiányos, mamahoteles, életképtelen - ezek jutottak hirtelen eszembe. Namármost tudom, hogy ilyen tulajdonságokkal egyik nőnek sem kellenék, és én se akarok mivel ez konkrétan kib*szás lenne a másikkal szemben és úgyis szétválnánk rövid időn belül, akkor meg minek? Vagy ha véletlenül mégis hosszabb ideig maradnánk, vagy (istenments) gyerek is születne, akk nagy a valószínűsége hogy megörökölné az említett tulajdonságokat, mint ahogy én is megörököltem apámtól... Apámról is pár szót: hasonló mint én tulajdonságokban, csak őnála már durvább, mert idősebb ugye, ő már nagyon kiábrándult az életből. Senki sem szereti, állandóan csak b*sztatják, nem védi meg senki sem... Nagy a valószínűsége hogy én is ilyen leszek, tehát én inkább nem szerzek barátnőt, mivel apám is itt bukott el... Ha magányosan is, de legalább nyugalmas életem lesz...