Vajon miért van ez így? Fog valaha változni?

Kicsit hosszú történet, de megpróbálom rövidre fogni a dolgot.

Tehát, ismerkedtem egy lánnyal hónapokig és minden rendben ment. Alakultak a dolgok és lehetett látni, hogy milyen irányba halad ez az egész.

Nagyon sokat beszéltünk, találkoztunk is.

Eléggé megkedveltem és szerintem ő is engem mégis egy idő után tök megváltozott.

Mindenen besértődött, már alig akart beszélgetni.

Állítása szerint feléjük nincsenek rendes fiúk és rólam csak jókat tud mondani.

Pont ez is lett a veszte a dolognak, hogy szerinte én túl jó vagyok és túl sokat tudnék adni(nem pénzben) amit ő soha nem tudna viszonozni.

A végén úgy váltunk el mintha az én hibám lett volna és még én éreztem magam rosszul.

Nagyon letörtem, hogy hónapokig beleadtam sok erőt és időt ebbe, majd egy csapásra vége.

Ha rossz volt a kedve felvidítottam, ha bántotta valami megbeszéltük.

Folyamatosan biztattam, ha bizonytalan volt valamiben amibe belekezdett.

Amennyire tőlem tellett segítettem és próbáltam mellette állni.

Ezek után nem is akartam mással ismerkedni, de mégis valaki belépett az életembe.

Vele kezdett komolyabbra fordulni a dolog és el is felejtettem az előző lány(vagy csak halványodott az emlék).

Itt is egyértelműen látszott és érződött, hogy milyen irányba halad a kommunikáció.

Többször találkoztunk is.

Mit ad Isten itt is mire már azon gondolkoznék, hogy milyen programokat csináljunk és merre menjünk el randizni egyszer csak tök visszavett a lendületből.

Tök lelkes volt és pár napra rá már bizonytalan volt mindenben.

Amúgy is bizonytalan szegénykém, de legalább ebben lett volna biztos magában.

Most ismét a padlón vagyok, mert voltam olyan hülye, hogy elhittem lehet több is mint szimpla játék.

Azért nevezem játéknak, mert hosszú ideig minden szép és jó, majd egycsapásra vége.

Ez játék az ember érzéseivel.

Őt is mindig felvidítottam, ha rossz kedve volt.

Biztattam, támogattam éreztettem, hogy fontos számomra.

Komolyan mondom, hogy már nem is tudom mit tegyek a jövőben.

Nem vagyok sem csúnya, sem hülye.

Kedves, normális, humoros, tisztelettudó, segítőkész vagyok.

Kezdem elveszteni a hitem a normális egy irányba mutató ismerkedésben.

Mielőtt valaki félreértené, nem sajnáltatni akarom magam, de tényleg letörtem az elmúlt 8-10 hónap eseményein.

Ja, és ne olyan fulos lányokra gondoljatok. Tök átlagos volt mindkettő, normális értékrenddel és életszemlélettel.

Volt mind a kettőnek már pasija, eltekerték a fejüket és kihasználták őket.

Ezt sem értem, hogy a nagy dumás csávók a menők akik kihasználják szegény lányokat, aki rendes és normálisan akar ismerkedni az meg így jár.

Vannak hibáim nekem is amiket észrevettem az ismerkedések során, ezen próbálok javítani is.

Létezik még olyan lány vagy nő akinek fontos a normális ismerkedés? Tehát, hogy nem durr bele az elején, hanem találkozóról találkozóra megismerni egymást.

Ezt sem értem, hogy az első találkozón dől el minden.

Számomra az első találkozó egy olyan, hogy kicsit puhatolózva próbál mindkét fél jó benyomást kelteni, tehát ott még nem is látni a másik igazi arcát.

Soha nem voltam olyan, hogy ha az első találkozón nem varázsolt el a lány, akkor már nincs is folytatás.

Ez egy ismerkedési folyamat, nem hinném, hogy 1-2 óra beszélgetésből olyan túl sok derülne ki az emberből.

Válaszokat előre is köszönöm.

27/F