Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan hívjam fel a fiú figyelmét?
Van a sulinkban egy fiú, akit már olyan két éve mindig megnézek, akárhányszor elsuhan előttem. Tetszett, de nem úgy, hogy a "kiszemeltemnek" tartsam, egész mostanáig. Hétfőn és szerdán összevont tesink van az ő osztályával (igen, holnap), így heti kétszer biztos, hogy összefutok vele. Még januárban lehetett, hogy álmodtam vele, de nem foglalkoztam nagyon ezzel... azonban attól a naptól fogva figyelem, és látom, hogy néz. Néz engem. Most hétfőn rosszul lettem, így leültem a padra, ő pedig kiült mellém. Nem olyan messze, de közel sem, és ekkor is felfigyeltem rá, hogy néz. Aztán közelebb is csusszant. Persze, ez után én is felbátorodtam, és próbáltam helyezkedni, de ekkor vége lett az órának. A kérdésem pedig az lenne, hogy hogyan hívhatnám fel magamra a figyelmet? Elég domináns típus vagyok, így megfordult bennem, hogy ráírok, de valahol úgy érzem, hogy most az egyszer várnom kéne, míg ő nem lép, csak valahogy biztatni akarom, hogy kezdeményezzen.
A válaszokat előre is köszönöm. :3
17/L
Sokféle módon adhatod értésére, hogy szeretnél kontaktust. Tudom, sok 17 évesnek ez még nehéz, és gátlás is van sokakban még. De tényleg a helyzet adja általában, és rögtönözni tudni kell. Gyakorlás kérdése. Pár évszázada ugyebár a nő direkt elejtette a keszkenőét. ;-) Amúgy meg lehetsz egy PICIT direktebb, már az elején is. Vannak elfogadható ürügyek, jó célra. Pl tesin játszd el, hogy valami felkelti a figyelmed: "hú, basszus, figyeled, már megint kis híján kirúgták az ablakot... tisztára , mint a videoklipben... tényleg, te milyen zenét szeretsz?" Stb... vagy mit tudom én. :D Százféle módon lehet imprózni. ;)
Persze mindenesetre próbáld kieszközölni, hogy a fiú lépjen, ő szóljon hozzád előbb, és ne fordítva. De miért ne szólíthatnád meg te elsőre...?
Meg ugye fokozatos érintések, először a vállán, karján, de ne hamarkodd el ezt se. Érezned kell, mikor lehet övön alul... ;) Meg szájra... Szóval fokozatosság, és türelem. Ha már dumáltok, sínen vagy, legfeljebb rossz esetben kiderül, hogy nem fog menni. Viszont érdemes megpróbálni.
Tudom, könnyű utólag okosnak lenni. Idősebb vagyok. Viszont szerintem sokszor inkább érzelmi akadálya van, hogy nem tudod ,mit lépj. gátlásosság. Na meg tapasztalathiány.
Nyilván rá is kell érezni valamelyest, hogy esélyesen mit akarhat a másik, meg hogy mi jellemezheti őt: félénk-e, vagy inkább pl irigy, vagy meg akar heccelni talán, vagy mi hat rá leginkább, hogy lépjen, stb.
Remelem egyszer majd en is igy fogok visszagondolni a dolgaimra:D
16/l
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!