Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Miért nem keres mégsem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem keres mégsem?

Figyelt kérdés
Megismerkedtem egy sráccal. Beszélgettünk a neten, addig úgy tűnt, hogy akar velem találkozni, sokat bókolt, kijöttünk egymással, szimpik voltunk egymásnak. Megtörtént a randi, mind a ketten izgultunk mint a franc, ő legalábbis nagyon az elmondása alapján. sétáltunk éjjel, várost néztünk, aztán elkezdtem azon filózni, hogy mégsem lesz ebből semmi, mert nem jött a közelembe, nem adott olyan jeleket. Aztán megálltunk nézni a várost, és megölelt, magához fordított és magához húzott. Nagyon sokáig csak úgy voltunk, hogy öleltük egymást, néztünk egymásra, de csók valahogy nem jött, aztán én megpusziltam a száját. Sétáltunk tovább, néha néha megálltunk, csókolóztunk, puszikat adott, ölelt, és eltelt az egész éjjel. Nem kézen fogva sétáltunk, de elköszönésné nyomott egy puszit az ajkaimra, de azóta nem keres. Pedig úgy beleéltük magunkat a dologba, ha minden oké, akkor csütörtökön is látjuk egymást :(

2015. jan. 21. 23:02
1 2
 11/12 A kérdező kommentje:
Mondjuk azóta írt tegnap, hogy nem ért rá, sok dolog összejött neki stb, meg beteg is lett. Ma megint semmi, de láttam, hogy tevékenykedett.... pfe.
2015. jan. 25. 00:51
 12/12 anonim válasza:
Na mizujs? Most kicsit átérzem a dolgot. :/
2015. máj. 10. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!