Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Randizás » Felelevenítem ezzel a régi...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Felelevenítem ezzel a régi érzései (nke) t, vagy nyugodtan megléphetem?

Figyelt kérdés

3 éve, hogy volt egy kezdetleges "kapcsolatom". Azért nem mondható igazi kapcsolatnak, mert 1. elég gyerekek voltunk még hozzá, 2. sosem mondtuk ki, hogy járunk, és még csak nem is csókolóztunk, de ölelés sem volt.

Valószínűleg azért, mert eléggé adtam az iskola véleményére. Még általánosba jártam, 6.-as voltam, ő pedig 8.-as. Nem voltam felkészülve arra, hogy járjunk, de ezt sosem mondtam sem neki, sem másnak, mert nagyon szerettem. Szinte minden nap beszélgettünk, esténként is szokott hívni, hétvégén pedig órákon át telefonáltunk egymással. A haverjai megértőek oltak, nem volt semmi cikizés, szóval velük sem volt gond. Volt olyan, hogy szerelmes levelet írt nekem, kétszer is, és ilyenkor olyan jól éreztem magam!

Aztán éppen Valentin napon, iskola után aztmondta, beszélni szeretne velem. Mivel a barátaimmal jöttünk ki, ezért csoportosan tolongtunk, és az én hülyeségem miatt nem tudtunk beszélni. Többé nem keresett.

Később, az egyik osztálytársam, akivel rokoni szinten tartják a kapcsolatot, mesélte, hogy rólam áradozott, hogy én milyen szép vagyok, és még mindig mennyire tetszem neki. Akkor eléggé zavart a dolog, de nem foglalkoztam vele igazán.

Nemrég azonban felötlött bennem, hogy megkeresem, és megkérdezem tőle, hogy mi volt az, amit el szeretett volna mondani nekem, mert újabban igencsak elkezdett foglalkoztatni a dolog. Szerintetek van annak veszélye, hogy félreértelmezi majd a levelemet, és esetleg újra belémszeret? Hogy tegyem azt, hogy elkerüljem, amennyire lehet, a régi, lezáratlan témát, és csak a kérdésre koncentráljak? Félek, hogy újra "lesz valami".

Köszi, hogy elolvastátok, és légyszike normális választ írjatok!

:)

?


2010. febr. 3. 15:07
 1/2 anonim válasza:
AZ attól függ hogy te mennyire szereted vagy szereted e még egyáltalán ha nem akkor írjad neki azt hogy kérjél bocsánatot hogy nem beszéltél vele írd neki hogyne értse félre a dolgot csak foglalkoztat téged a dolog mert feltört benned!
2010. febr. 3. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Nem, már nem érzem , hogy szerelmes vagyok :)
2010. febr. 5. 14:49

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!