Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Létezik olyan hely, ahol testi hibával rendelkező emberek ismerkedhetnek?
Nem tudom hány éves vagy, de hidd el hogy ez nem számít. El mondom miért. Nekem is van testi hibám, nő létemre ritka csúnya mellem van. Soha nem mertem senkihez közel kerülni, mert féltem hogy mi lesz ha eljutunk odáig meglátja és emiatt elhagy. Aztán 19 éves koromban jött valaki akinek igazán láttam, éreztem a szerelmét. Neki se könnyen de egy idő után eljutottunk oda, hogy levettem a melltartót. Bár előtte szóban felkészítettem, de kicsit sem érdekelte. Továbbra is pont úgy szeretett, vagy még jobban. És pont olyan figyelmet fordítva rájuk, mintha szép gömbölyűek és feszesek lennének. Ez az én történetem.
A másik, apukámnak is ez a hibája van mint neked. Mégis van egy anyukám. Ha mondhatok ilyet anyura, de igen csak jó nő még most 49 évesen is. És fiatal korában is gyönyörű volt és semmi testi hibája nem volt. Elfogadta apát úgy ahogy van. Úgyhogy Te se add fel. A lényeg a szerelem, és aki őszintén szerelmes az úgy fogadja el a másikat ahogy van. (Én se hittem el amúgy, egészen addig amíg nem találkoztam Vele..)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!