Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Találkozgatunk a lánnyal de ő neki még sose volt barátja és nem akarja elsietni a dolgokat nem járunk, de szeretem és ő is szeret (elvileg:D) és ha találkozunk/randizunk akkor egy szájrapuszi lehetne szerintetek?
Ha ő is szeretné, akkor igen. Nézz rá, hogy mennyire vevő, esetleg arcra adj neki puszit.
L
Szerintem se azzal indíts.
Szerintem is figyelni kell.
Szerintem arc simítás, kedvesen, nagyon finoman , de jelentőségteljesen. Közben nézed Őt és "átnézed" hozzá az érzéseidet.
én is mindig nagyon félénk voltam.
Alig ismertem a fiút egy hónapja, majd elhívott egy mozira. A film végén kinéztünk egy teraszra, ahol végül megcsókolt.
Hazafele már a kezemet fogta, úgy jöttünk. Kikísért a buszmegállóba, mert eggyel odébb lakom mint ő, majd ott is megcsókolt. Nekem ez volt az első és nagyon szép volt. Jól tette, hogy mert cselekedni, mert igazi férfiként tudtam rá nézni.
Ezután szép lassan egyre többet simogattuk, csókoltuk egymást, de az első időkben, nem akartam, hogy bárki lássa az utcán. Aztán szép lassan feloldódtam, mára már az első aktus élményei is a fellegekig röpítettek.
Ahhoz képest, hogy nagyon félénk voltam, nálam ez a legjobban sült el. Nem tudom az a lány milyen, de ha már rendesen randiztok, akkor szerintem nem lenne nagy probléma.
Hány éves? Az is fontos, mert ha túl fiatal, akkor várj még egy kicsit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!