Kevesebb, mint egy pár, de több, mint barátok. Ki volt már ilyen helyzetben?

Ez a helyzet szükségszerűen a nőnek lesz nagyobb probléma ami a körmére ég.

A pasikák hajlamosak belekényelmesedni egy ilyen kapcsolatba.

Működik addig amíg a nő reményét nem veszíti súlyos kétségek nem kezdik gyötörni a kapcsolat fejlődőképességét illetően.

Onnantól parázson állnak mert érzik, hogy az életidejüket rosszul fektetik be - olyan csődgyanús kapcsolatba ami nem éri meg a kockázatot.

A bibi a gondolkozásunkban van.

Az érzelmek és vágyak nem a mi szórakoztatásunkra vannak kitalálva, meglehet van ilyen hatásuk és szeretünk szórakozni.

Ám ha eredeti küldetésüket nem tudják betölteni bosszút állnak rajtunk ugyanazok az ösztönök melyek ajándékoznak büntetni is tudnak.

Lehet ez elől menekülni önáltatásba, bulizásba, divatértékrendbe, drogba, alkoholba - de nem érdemes.

Jobb szembesülni vele és helyükre tenni a dolgokat.

Én azt szoktam tanácsolni, hogy az ember leánya járjon végére a saját dolgainak - fedezze föl magában hogy mit akar és mi fontos neki valójában és igazán, amiről nem akar lemondani.

Ha ezt a feladatot sikersen megoldotta, akkor tanuljon meg keménynek lenni önmagához is és legyen tárgyilagos - ne a vágyait élje meg és bele egy helyzetbe, hanem a valóságot.

Kétség esetén (és ehhez kell keménynek lenni önmagához is) tegye próbára a dolgot - akiben reménykedik annak egy nő kell vagy ő kell.

Utóbbi esetben nincs más választása a pasikának úgysem mint megharcolni mert őbelőle egy van nőből meg sok.

Ha ő kell harcol, ha nő kell lepattan.

Ugyanez esély az úriembernek is szembesülni a kérdésssel saját érzelmeivel - valaminek a lényegét számunkra nem abból tudjuk hogy van, hanem a hiányát - az elveszítés lehetőségét megtapasztalva.

Tehát gyötrő kétség esetén eljön a bumerángpróba ideje.

A jó bumeráng visszajön, a rossz jobb ha vissza se jön, akkor is ha fájdalmas.

Huzavonákkal, játszmákkal érzelmi zsarolásokkal terhelt dolgok ezek, de muszáj keménynek maradni mert mindkettőtök sőt reménybeli gyermekeitek számára kell megedzeni vagy akár elvetni kapcsolatot hogy egy jó szövetségnek esélye legyen.

Mellébeszélésnek nincs helye mert túl nagy a kockázat és túl nagy ár a feleslegesen gyengeségből, kényelemből elvesztegetett életidő.

Az ember fia ártatlanul önző... nincs tisztában azza mit cselekszik.

Ezért nem kell kiforrott elvárások tömegét rázúdítani, de jó ha kiforrottak az elvárások... a lényeg a fejlődőképesség - képes-e a reménybeli szövetségesjelölt azzá fejlődni amivé kell, vagy reménytelenül megreked.

Ez a kérdés.

Így nagyon kimérten és realisztikusan hangzik valójában egy összbenyomás amit tudattalanul ítél meg az ember leánya jól vagy rosszul a maga érettségének megfelelően.

Az érettség megélés és önmegismerés eredménye.

Sajnos ez a folyamat sokféle módon van torzítva a közösségi értékrend (és hánya) okán.

Az önmegismerésnek sem feltétlenül tudatosan megfogalmazható eredményei vannak - hanem jórészt alighanem tudattalan benyomás-megtapasztalások amelyek hatnak a későbbi viselkedésre.

Idővel azért megfogalmazódik belől néhány "jéghegy csúcsa" - de nagy tévedés azt hinni, hogy az maga a jéghegy - mely hibába a picológusok és önjelölt lélekbúvárok és bölcsek hajlamosak beleesni... és elméleteket építenek rá mire a jéghegy hirtelen átfordul és tengerbe vész az egész :-)

Na mindegy. csak azt a tanácsot adhatom, hogy édemes önmagunknak feltett kérdésekkel mi fontos, van-e még annál is fontosabb stb. a végére járni saját magunknak - ami nagyrészt és lényegét tekintve adva van és csak megismerésre vár - miheztartás végett önmagunknak.

Mert lehet hogy sérti önmegvalósító hiúságunk: amit mi hozzáadunk ahhoz ami adva van - nagyon kevés és csak azért tűnik soknak, mert nem ismerjük meg amit kaptunk.

Előbbi csak a felszín - ám végzetes hiba hanyagolni a mélyet amit takar. AZ "evolúció" sem díjazza.

A buta ösztön önmagában okosabb és eredményesebb mint az önzésétől, hiúságától elvakult önimádó értelem, ami kijátszani akarja, hogy kedvteléseinek szolgájává tegye.