Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez most mi volt, vagy mire volt jó vagy hazudik vagy hülyít?
Szakítottunk a barátnőmmel (2,5 évig voltunk együtt)még márciusban aztán egy estére elvoltam a csajokkal,de komolyat nem akartam,annyira h nyáron megtetszett egy lány,akit addig csak látásból ismertem meg ő is engem, de úgy voltam Vele h inkább nem, majd később.
Aztán most már úgy éreztem h jöhet,szal lementem hétfő este a munkahelyére,megkérdeztem h eljönne-e velem valamerre.
Mondta h meglátja, megadta a számát.
Még aznap este küldött nekem sms-t h mi az első benyomásom róla meg stb. szal felhívtam beszélgettünk 2 óra hosszát,másnap egész nap telefonoztunk, már amennyire belefért mert dolgozott,de este megint 3 óra hossza,plusz ment egy telefonszex is.
Szerdán már kevesebbet beszélgettünk, mert én is dolgoztam,de meg lett beszélve h csütörtök este tali.
Közben mentek az smsek is, h imádlak meg stb, volt h ő hívott fel nem is egyszer meg küldött sms-t csak úgy.
Közben totál leinformált,olyan szinten h csak na.
Aztán elmentünk vacsorázni,minden jó,csókolóztunk stb.
Aztán benyögte, h tart tőlem, meg neki ez a tempó így gyors,meg úgy érzi mintha évek óta ismerne,mert h a telefonszex is,h ilyen gyorsan ő nem szokott ilyen dolgokban benne lenni(amit elhiszek neki,mert én is informálódtam róla) plusz igazából nem akar komoly kapcsolatot mert most lépett ki egy 7 éves kapcsolatból,azaz 3 hónapja, arról nem is beszélve, h az anyja totál ki van h miért hagyta ott a srácot,nem engedte neki h kidobja a srácnak a képeit,hanem fogta és bevitte az anyja a saját szobájába és kirakta:S
Szal ezzel indokolta,aztán hát hazajöttem,másnap írtam sms-t h hiányzik,vissza írt h én is neki de akkor se.
Most meg felhívtam h akkor várok rá,ha kell,mondta h hát jó,aztán most meg írt egy sms-t, h inkább ne mert valójában nem is tetszek neki:S
Szal most akkor mire volt jó ez az egész?csak hülyített?de megért neki ez az egész egy több ezres telószámlát?meg ha nem tetszek minek csókol meg ölel meg?meg szemez meg stb?meg ha nem akar komolyat akkor minek jön el randizni?
Totál padlóra tett mert én is így éreztem mintha évek óta ismerném meg minden :S
Hát megvolt az esti mese számomra :) Amúgy a kérdésedre visszatérve, mivel te is irtad, hogy a lány most lépett ki egy 7 éves komoly kapcsolatból, szerintem még tart egy újabbtól! Nem tudom ki dobott kit az előzőben, de szerintem mindenképpen ez állhat a dolgok hátterében. Az is elképzelhető, hogy valóban kezdett téged is jobban megkedvelni mint barátot és hirtelen megilyedt.. eszébe jutottak a rossz emlékek.
Amúgy kérj meg egy közös ismerőst, hogy kérdezze meg tőle diszkréten,négyszemközt hogy mi is történt valójában..
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!