Szerintetek létezik az, hogy valakik között izzik a levegő, vagy ez csak képzelődés?

Nem, nekem egyáltalán nem a szexuális tartam jött át. Tudom, hogy nem erre használják, csak nem találtam jobb kifejezést, elnézést a félreértésekért. Egyáltalán nem az jött, hogy széttépném, hanem, hogy ha hozzámérne azt nem tudom hogy tudnám elviselni, mert annyira jó érzés lenne. Ha gyengéden megérintene. És ha megcsókolna, szerintem el is ájulnék :) ezt persze képletesen.

Am 17 évesek vagyunk.

Vagy ez lenne az hogy lelkipár? Vagy ilyesmi? Soha sem éreztem még ilyet, a 2 éves kapcsolatomban sem, ahol pedig voltak érzelmek...

Nem értem, nem értem, nem értem.

És arra lennék még kíváncsi, hogy ezt vajon csak akkor lehet érezni, ha valóban mind a két fél ezt érzi? Vagy lehet hogy csak én képzelem magamnak? De hát nem is tetszett a srác, meg semmi, és az a pillanat... Azóta csak ez jár a fejemben. Nem tudom elfelejteni ezt az egészet. Kell, hogy érezze ő is, különben nem történhetett volna így, nem?

Szóval:)

Láttam őt, találkoztunk.Volt egy hely, ahova ő is, én is jártam, de csak kb 2 hónapig . Ez tavaly volt. Igazából tetszett. Meg hát. Ő olyan nagyon érzékenynek, álmodozónak nézett ki. Csendes volt, de sugárzott belőle valami művészi. De ezt akkor még nem láttam. Aztán több, mint fél évig nem találkoztam, nem láttam. Utána bekerültem ugye vele egy osztályba. És igazából nem értettem, hogy mit tetszett benne. Már nem láttam benne semmit. Aztán telt az idő. Először akkor kezdtem el "csodálni", amikor gitározott, vagy valamibe nagyon elmerült. Volt benne valami megmagyarázhatatlan, valami erő áradt belőle, és úgy éreztem, el tudnám még nézni. De ekkor sem gondoltam arra, hogy tetszene, vagy bármi, csak hogy nagyon művész lesz egyszer.

Aztán történt egy nap, hogy van egy terem, és ketten indultunk el be az ajtón, és nem engedett maga elé, de így elég hülyén jött ki, mert én meg természetesnek vettem, hogy előre enged. Szóval mégis én jutottam be előbb. De akkor odalépett, és kezet csókolt, és mondta, hogy ne haragudj, de tényleg ne haragudj, és mélyen a szemembe nézett. És ha ezt bári més cisnálja, teljesen poénra veszem, mert végülis tényleg oylasmi, de ebbe semmi poén nem volt. Komolyan mondta ő is, nem nevetett közbe sem utána sem. És ez volt az az örökkévalóságnak tűnő pillanat. Amikor ott álltam, ő a kezemet csókolta, a szemembe nézett. Hallgattunk. Fogta a kezem, én meg csak néztem, és még annyit sem tudtam kinyögni, hogy nem haragszom. És tudom, valahol érzem, hogy ő is érzett valamit.

És azóta figyelek rá. Próbálom megérteni, hogy néz-e vagy valami. Néha úgy gondolom, igen, figyel rám, néz. De persze lehet, hogy csak bemesélem magamnak. Néha úgy érzem, hogy valami ürügyet keres, hogy megszólítson, mert amúgy nem nagyon szoktunk beszélni, de néha odajön, és mond valamit,a mi néha esetlenül hangzik, néha meg nem tudom, hogí miért mondja. És az az érzésem, hogy csak ürügy, de nem tudom, lehet, hogy csak belemagyarázok dolgokat.